Magyar zeneművészek az idei dubrovniki Nyári Játékokon

dubrovnikBogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, valamint az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar is föllép a 64. dubrovniki Nyári Játékokon, amelyet július 10. és augusztus 25. között tartanak a délhorvát tengerparti városban.

Bogányi Gergely – a fesztivál honlapja szerint – július 21-én, vasárnap ad koncertet az óvárosban, a Rektor-palotában (Knezev dvor), műsorán Liszt és Chopin művei szerepelnek.

Az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar augusztus 7-én, szerdán ugyancsak az óvárosban, a katedrális előtti téren ad hangversenyt. Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző Tavaszi áldozat (Le sacre du printemps) című darabját adják elő, és megszólaltatják Maurice Ravel francia komponista Daphnisz és Chloé című balettjének zenéjét is. A mű egyike Ravel azon kevés alkotásának, amelyet kifejezetten zenekarra komponált, az együttes összeállításának különlegessége pedig az, hogy egy kórust is magában foglal.

Borbély-Urquhart Julianna, az MR zenei együtteseinek ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Mladen Tarbuk horvát zeneszerző, karmester, a dubrovniki Nyári Játékok komolyzenei programjainak igazgatója kérte fel a zenekart és a kórust, hogy szerepeljen a fesztiválon az ő dirigálásával. Tarbuk többször járt Budapesten és jól ismeri a zenekar és az énekkar kvalitásait.

Az MR Szimfonikusok még nem léptek fel a Nyári Játékokon, idén viszont a legnagyobb komolyzenei produkció lesz Dubrovnikban az ő szereplésük – mondta az ügyvezető igazgató.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Adria-parti horvát városban a július 10-i fesztiválnyitástól augusztus végéig több mint 100 produkciót – köztük zeneit, színházit, balettet, operát és néptáncot – láthat a közönség.

Horvátország európai uniós csatlakozása alkalmából Mozart Cosí fan tutte című operáját nemzetközi koprodukcióban mutatják be bolgár, ukrán, orosz, szlovén, mexikói és máltai énekesekkel. A produkciót a Zene határok nélkül elnevezésű londoni alapítvány támogatta. Egy másik Mozart-operát, a Figaro házasságát is láthatják az érdeklődők.

Prokofjev Rómeó és Júlia című balettjét a maribori Szlovén Nemzeti Színház balettegyüttese mutatja be. Vivaldi és Piazzola – Évszakok akkor és most címmel a Zágrábi Szaxofon Kvartett muzsikál. A Revelin-erődben Gypsy swing címmel Mozes Rosenberg, Mate Matisic és Jurica Stelma szórakoztatja a közönséget.

Jelena Baskirova orosz születésű zongoraművész Liszt, Schumann és Albéniz műveiből ad koncertet.

A Lovrjenac erődben Euripidész Medeia című drámáját mutatja be a zágrábi nemzeti színház társulata. Az „I da te ljubim i da te cuvam” (Szeretlek és vigyázok rád) kezdetű népdal adta a címet a Horvát Írószövetség estjeinek, amelyeken ismert írók, költők olvasnak fel szerelmes verseikből.

Az óvárosi szűk utcákban a Triko cirkusz 5 artistája szórakoztatja a helyieket és az érdeklődő közönséget. A Lindjo nevű néptáncegyüttes a dubrovniki régió táncaiból ad ízelítőt. (MTI)