Színházi, irodalmi, zenei és képzőművészeti programok az erdélyi II. pulzArt kortárs fesztiválon
Színházi, irodalmi, zenei és képzőművészeti rendezvényeket kínál a II. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelyet szeptember 11. és 14. között rendeznek Sepsiszentgyörgyön – közölték a szervezők.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a helyi polgármesteri hivatal által szervezett fesztivál a játék, a játékosság jegyében zajlik, a meghívott előadások többsége ugyanis a színházhoz kötődik.
Többnyire olyan produkciókat hívtak meg, amelyek ritkábban elérhetők az erdélyi közönség számára. A pulzArt a fiatal pályakezdő művészeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosít – olvasható az erdélyi színház közleményében.
A tavalyi részvétel után visszatér Sepsiszentgyörgyre Nagy József magyarkanizsai származású rendező-koreográfus-táncművész, aki a JEL Színház Woyzeck című előadását hozza el. Ez a produkció 2006-ban elnyerte az Európai Színházak Szövetségének Taormina nevű Európa-nagydíját. A fesztiválon részt vesz a bukaresti Odeon Színház, a Bárka Színház, a helyi Tamási Áron Színház, az M-Studio és az Osonó Színházműhely, valamint Fehér Ferenc táncművész és koreográfus két produkciója tekinthető meg.
A pulzArt idén nulladik nappal bővül, így a rendezvénysorozat már szerdán elkezdődik Feldmár András Az elme játéka – játék az elmével című online előadásával.
Az irodalomkedvelő közönség találkozhat Mircea Cartarescu és Doina Rusti román írókkal, Kukorelly Endrével, Tompa Andreával és György Attila csíkszeredai íróval.
Csutak Magda, Mátyás László képzőművészek, Henning János és Kiss Bence fotóművészek kiállításai, valamint Cári Tibor és Baczó Tünde performansza is megtekinthető, esténként pedig koncertek lesznek. (MTI)
Ez is érdekelhet

Winteretno fesztivál Szabadkán

Indiai film nyerte a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált

Szász János filmje nyerte a fődíjat a Karlovy Vary-i fesztiválon

Bővül a pozsonyi filmszemle kínálata

Fotókiállítás az erdélyi vasútépítés történetéről Nagyszalontán

Magyar résztvevők a pozsonyi Régi Zenei Napokon

Új elektronikus zenei fesztivál Bécsben

Ismét történelmi várjátékok Füleken

Mazal Tov! Zsidó Kulturális Fesztivál kezdődik Kassán

Hatvan rövidfilm van versenyben a marosvásárhelyi Alter-Native fesztiválon

Kortárs magyar filmválogatás Brazíliában

A Foo Fighters fellép a Glastonbury fesztiválon

Holdkőzeteket állítanak ki egy bécsi múzeumban

Wagner 200: már folynak a kóruspróbák Bayreuthban
