Fél óra alatt elkeltek a 2015-ös Glastonbury fesztivál jegyei
Fél óra alatt elkeltek a 2015-ös Glastonbury fesztivál jegyei – számolt be róla vasárnap a BBC News.
A fesztiválra 15 ezer jegyet már elővételben eladtak a héten, a maradék 120 ezer belépő pedig mindössze 26 perc alatt fogyott el. Ezzel megdőlt a 2013-as rekord, amikor 87 perc kellett ahhoz, hogy az érdeklődők minden jegyet megvegyenek a rendezvényre.
A vásárlók gondolkodás nélkül adtak ki 225 fontot (csaknem 90 ezer forintot) jegyenként, holott a fesztivál programját csak jövőre hirdetik meg. A pletykák szerint a fellépők között lehet majd a Fleetwood Mac és a Queen is.
A jegyeket csak a hivatalos honlapon lehetett megvásárolni, a roham délelőtt 9-kor kezdődött, és alig fél óra múlva már ki is került a „minden jegy elkelt”-üzenet a rendezvény Twitterére.
A fesztivált jövőre június 24. és 28. között rendezik meg a Somerset megyei Worthy Farmon. A széles műfaji kínálatáról híres zenei parádén idén az Arcade Fire-tól a Metallicán át Kasabianig számos húzónév szerepelt a műsorban. (MTI)
Ez is érdekelhet

Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját rendezik Splitben

Kortárs magyar filmválogatás Brazíliában

Magyar zeneművészek az idei dubrovniki Nyári Játékokon

Indiai film nyerte a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált

A Proton Színház a Szégyennel a Tamperei Színházi Fesztiválon

Az ifjúság és Kárpátalja lesz az idei Kolozsvári Magyar Napok kiemelt témája

"Újrakoronázzák" I. Józsefet Pozsonyban

Megnyílt a Marilyn Monroe-kiállítás a prágai Hradzsinban

Történelmi gyermeknap a füleki várban

Hét világpremier a Karlovy Varyban tartandó filmfesztivál programján

Partiumi Magyar Napok a multikulturalitás jegyében

A legextrémebb utcai fesztiválok a nagyvilágból

Megkezdődött a londoni nemzetközi filmfesztivál

Magyar filmnapok Marosvásárhelyen
