Kocsitoló Fesztivál Kocson

kocs_kocsitoloversenyPéntektől vasárnapig kocsitoló versenyt rendeznek Kocson annak emlékére, hogy a kocsit e település kisiparosai fejlesztették ki a XIII. században. A viadalra nevezett csapatoknak a falu dimbes-dombos főutcáján, 1800 méter hosszú távon időre kell végigtolnia egy 380 kilós szekeret.

A megyei kulturális és sportélet egyik kiemelkedő eseménye a Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál, amely idén jubileumi évfordulóhoz érkezett, 15 éves lett. 2013. július 12-14. között Kocs községbe várják az érdeklődőket a sokakat vonzó fesztiválra. A környékbeli települések csapatain kívül már Németországból, Olaszországból és Szlovákiából is rendszeresen érkeznek résztvevők. Emellett számos változatos program várja az érdeklődőket a júliusi hétvégén.

Kocs Község Önkormányzata a rendezvény megtartásával Európai hírű találmánynak és a kocsikészítő mesterembereknek kíván emléket állítani, amely reményeik szerint nemzedékről nemzedékre tovább viszi ezt a hagyományt. A fesztivál keretében kerül sor 2013. 07.13-án a kocsitoló versenyre. 2013. 07. 14.-én a tavalyi évhez hasonlóan szervezik a buli futamot, amelyre családok, baráti társaságok jelentkezését várják! A versennyel kapcsolatban jelentkezni, érdeklődni lehet a faluhaz@kocs.hu e-mail címen, illetve a 06 30 64 05 704-as telefonszámon. A versenyszabályzat és nevezési lap letölthető a www.kocs.hu honlapról.

kocsitolo fesztival 2013

ÖS /mti / kocs.hu