Mintegy ötszáz birkából készül pörkölt a karcagi birkafőző fesztiválon
A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az elmúlt évi rekordhoz hasonlóan az idén is mintegy ötszáz állatból készítik el a XIX. karcagi birkafőző-fesztivál második, szombati versenynapján.
A karcagi birkapörkölt hagyománya hungarikum, és egy közvéleménykutatás szerint legalább annyira népszerű és elismert, mint a magyar íjászat vagy a solymászat. Ugyanabba a régi, pusztai nomád örökségbe tartozik, amely a kunok szívéhez közel álló különleges érték. Ennek az értéknek a fennmaradásához generációk odafigyelése és a tudás átörökítése szükséges.
A főzőverseny eredményhirdetésén, szombat délután átadják a társadalmi zsűri, valamint a Benke László négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat.
A kulturális és szórakoztató műsorok már péntek délután megkezdődtek a karcagi fesztiválon és szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást. A rendezvényen hagyományőrző programokkal, népművészeti kirakodóvásárral, kézműves élelmiszerek, hungarikum pálinkák és borok kóstolójával, vásárával várják az érdeklődőket.
MTI
Ez is érdekelhet

III. Régi Idők Ízei Levendulás lekvárfőző nap

Kőleves Kert

Aprók bálja és Minden Magyarok Tánca is lesz az Országos Táncháztalálkozón

Több mint kétszázötvenféle sörkülönlegesség a Belvárosi Sörfesztiválon

Tíznapos fesztivállal köszöntik Szeged Napját

Kezdődik a vörösborfesztivál Villányban

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Több mint húsz végvári hagyományőrző csapat a X. Gyulaffy Napokon

Halak és vadak a VI. Kézműves Magyar Ízek Vásárának fókuszában

Rárós Fesztivál: Balaton, Péterfy Bori és R-Go

Vince-napi szőlő- és borszentelés Tokaj-Hegyalján

Tíz tonna halból készül halászlé a hétvégi Bajai Halfőző Fesztiválon

Nép- és világzene az ötödik Budapest Folk Festen

Gasztronómiai és zenei élményeket ígér a Duna Parti Piknik

Pingback: Mintegy ötszáz birkából készül pörkölt a karcagi birkafőző fesztiválon - StartHírek.hu