Megismerni az ismeretlent – Folytatódnak a kazincbarcikai Belvárosi Esték

eviA negyedik előadáson, október 18-án, 18 órakor Schág Éva, a NASA neves kutatómérnöke lesz a vendég az Egressy Művelődési Házban. Megismerni az ismeretlent – ezzel a címmel kerül sor a Belvárosi Esték negyedik előadására, melyre az Európai Unió által támogatott „Kazincbarcika Városközpont akcióterület funkcióbővítő rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében került sor.

A közösségépítő területen szervezett programsorozatra maguk a városlakók hoztak témákat, ezúttal pedig egy facebookos közösségi csoport lett a rendezvény társszervezője.

A Képi Demokrácia Kazincbarcika (KDK) egy olyan aktív közösség, akiknek fontos a város múltja és jelene, így számos, a városból elszármazottal  is tartják a kapcsolatot.

Schág Éva bár évtizedek óta Amerikában él, ezer szállal kötődik Kazincbarcikához. Kapcsolata a KDK-s csoporttal több mint példamutató.

Most, mint a NASA neves kutatómérnöke tér vissza a városba és tart egy rendkívül izgalmasnak tűnő programot, néhány apró meglepetéssel megfűszerezve.

A KDK és a Barcika Art Kft. közös eseményére szeretettel és tisztelettel várnak minden kedves érdeklődőt, mert a program igazán izgalmas és egyedi lesz!

A rendezvény az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.  (ÖS)