Kézzelfogható kiállítás a Szépművészetiben

Kézzelfogható kiállítás a SzépművészetibenMintegy harminc látó és látássérült művész alkotásait mutatja be a Kézzelfogható Alapítvány és a Szépművészeti Múzeum csütörtökön nyíló tapintható kiállítása; a Kézzelfogható művészet mindenkinek című tárlathoz konferencia és interaktív nap is kapcsolódik.

A Szépművészeti Múzeum 2005 óta öt tapintható tárlatot szervezett – idézte fel a Szépművészeti múzeumpedagógiai főosztályának vezetője.

Bartos Zoltán emlékeztetett: a korábbi tapintható tárlatokkal ellentétben ez a kiállítás nem időszakos tárlathoz kapcsolódik: itt látó képzőművészek, iparművészek és látássérült művészek alkotásaiból válogatott a Kézzelfogható Alapítvány. Mint azonban hangsúlyozta, most is törekedtek a formai és anyaghasználatban megnyilvánuló sokféleségre.

Az anyagban egyaránt helyet kaptak kőből, fából, fémből, textilből, üvegből, szőrből, kötélből, porcelánból vagy bőrből készült szobrok, plasztikák, objektek és iparművészet alkotások.

„A korábbi kiállításoknál is sok látó a szemét becsukva tapintotta meg a tárgyakat, most lehetőségük lesz arra, hogy bekötött szemmel, vakok vezetésével járják végig a kiállítást, de ez természetesen nem kötelező” – árulta el a főosztályvezető.

A Szépművészeti pénteken ad otthont a tárlathoz kapcsolódó szakmai konferenciának, majd szombaton a múzeum interaktív napot is tart. A tárlat május 26-ig tart nyitva.

mti