Hagyományőrző kerékpártúra a nándorfehérvári csata emlékére
Ebben az évben is megszervezik az Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456 című hagyományőrző kerékpártúrát, amely július 21-én Budapestről, a Hősök teréről indul.
A civilek által életre hívott nonprofit rendezvényt idén immár negyedik alkalommal rendezik meg. A kerékpártúra során a történelmi megemlékezés összekapcsolódik a szabadidősporttal, az egészségmegőrzéssel és a hagyományőrzéssel – mondta Janek György, a szervezőbizottság elnöke a program hétfői budapesti tájékoztatóján.
A túra július 21-én délben a Hősök teréről indul, majd Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány útvonalon érik el a résztvevők Visegrádot. Az ottani megemlékezések után Pilisszentlászló felé, Budakalászon át ér vissza a csoport Budapestre.
A Hősök terén délelőtt hagyományőrző együttesek műsorával, koszorúzással indul a program, este pedig a kerékpárosok megérkezése után koncertekkel zárják a napot. Az esemény a Dunakanyar szépségeinek bemutatása és a túrakerékpározás népszerűsítése mellett a Hunyadiaknak, Kapisztráni Szent Jánosnak és a keresztény Európa hőseinek kíván emléket állítani – emelte ki Janek György.
Emellett megemlékeznek Schulek Ágostonról, a magyar sportmozgalom kiemelkedő alakjáról, a Civil Összefogás Fórum alapító tagjáról is, aki eszmei támogatója és résztvevője volt a korábbi években a mozgalomnak. Ettől az évtől kezdve a tisztelet jeleként a rendezvény a Dr. Schulek Ágoston Kerékpáros Zarándoklat alcímet viseli.
A rendezvény nyitóünnepségén és a nap folyamán zajló megemlékezéseken közreműködik a Reneszánsz Hölgyek Társasága, az Operaházy Borlovagok együttes és a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat. (MTI)
Ez is érdekelhet

Palóc napok és Városnapok Füleken

Hucul lovasnapok és patokolókovács-verseny Jósvafőn

Bükkszentkereszti Kemencés Napok

Tatai Sokadalom a hétvégén - a belépés ingyenes!

Kisvasutak Napja Lillafüreden

OSG fesztivál szombaton Lloyd Banksszel és hazai hiphop-sztárokkal

Bujáki hagyományok a Centrál Kávéházban

Természetjáró Fesztivál a Dunakanyarban

Jövő szombaton Atomfutás Pakson

Nemzetközi harcászati és military fesztivál Izsák mellett

Mintegy ötszáz birkából készül pörkölt a karcagi birkafőző fesztiválon

Szabadtéri koncertek és szakrális előadások a magyarföldi Fatemplom fesztiválon

Vasárnap Budapest Jógafesztivál

Cukorbeteg fiatalokat várnak a diabéteszesek labdarúgó-bajnokságának hazai válogatójára

