Fogyatékkal élők összművészeti fesztiválja Veszprémben
Fogyatékkal élők összművészeti fesztiválját rendezik meg több mint hétszáz fellépő részvételével péntektől négy napon át Veszprémben – mondta el a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület elnöke.
Asztalos Zsolt kiemelte: a fesztivál elsődleges célja, hogy bemutassa a fogyatékos emberekkel foglakozó intézményekben folyó művészeti tevékenységet.
Hozzátette: rendkívül sokszínű a kínálat, hiszen az ének, a tánc, a színjátszás és a hangszeres zene mellet a bábjáték is helyet kap a Veszprémi Petőfi Színház színpadán. A program nyitó rendezvényeként a sérült zenészek majdnem hatvan tagú országos társulata, a Nemzeti Színkottás Zenekar játszik együtt St. Martinnal, Tóth Verával és a Budapest Ragitme Banddel.
A fesztivál célja, hogy segítse a sérült és az ép emberek egymáshoz való közeledését, ennek jegyében játszik majd együtt néhány sérült zenész Veszprém belvárosában többek között Roy és Ádám csapatával és az LGT Emlékzenekarral – emelte ki az elnök.
Asztalos Zsolt felidézte: eddig az ország tizennégy városában szerveztek hasonló fesztivált, Veszprém második alkalommal ad otthont a találkozónak.
A program kísérőrendezvényeként Fábián Gábor fogyatékos embereket ábrázoló fotóit nézhetik meg az érdeklődők a Veszprém Hotel homlokzatán, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület két évtizedes múltját bemutató tárlatnak pedig a veszprémi kulturális központ, a Hangvilla ad otthont.
Színesítik a palettát azok a sérült alkotók által készített kisfilmek, amelyeket a Petőfi Színházban bemutatott attrakciók szünetében nézhetnek meg az érdeklődők, akik a fesztivál valamennyi programját ingyenesen látogathatják. (MTI)
Ez is érdekelhet

Mintegy 100 film és kiegészítő programok a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Múzeumok őszi éjszakája: új kiállítás a szegedi Fekete házban

Megy a gőzös Kazincbarcikán

Megnyílt a 89. Ünnepi Könyvhét Budapesten

III. Dunakeszi Feszt kulturális- és sörfesztivál

Bor, mámor... Bénye

Irodalmi Humor Fesztivál hétfőn a Gyulai Várszínházban

Határtalan Napok fesztivál Miskolcon

Testvérvárosok VIII. Kulturális Fesztiválja Szentesen

Haláli napok címmel programok a mexikói halotti kultuszról

Fotókiállítás Horvátországról

Bemutatkozik a Krúdy-összkiadás a 84. Ünnepi Könyvhéten

Globe Fesztivál 2013 - Országos színjátszó találkozó Szolnokon

Huszonnégy órás versfesztivál Békéscsabán és Szarvason
