Campus Fesztivál a debreceni Nagyerdőben
Megújult környezetben, az új debreceni Nagyerdei Stadionban és környékén rendezik meg július 23. és 27. között a idei Campus Fesztivált – közölte a fesztivál sajtófőnöke.
Bakó Csaba emlékeztetett rá, hogy tavaly nyáron minden addigi rekordját megdöntötte a fesztivál: a négynapos rendezvénynek több mint 60 ezer látogatója volt, ezzel a Campus Fesztivál belépett a hazai fesztiválok élvonalába.
Idén a Campus Fesztivál visszaköltözik a Nagyerdei Stadion szomszédságába, így újra megcsodálhatják a résztvevők a Campus Fesztivál emblémájában is szereplő víztornyot: a több, mint 100 éves impozáns építmény különleges megvilágítása újra varázslatos látvány lesz, csakúgy, mint a május 1-jén átadott új Nagyerdei Stadion fesztiválra hangolt fényjátéka – ecsetelte Bakó Csaba.
Megjegyezte: az év könnyűzenei produkciójának járó Artisjus-díj nem érdemtelenül lett a Campus Fesztiválé. Az évről évre gondosan összeállított programot mindig a kulturális sokszínűség jellemezte, ezt a hagyományt követték idén is. A Campus Fesztivál hazai és nemzetközi produkciói között szinte minden zenei műfaj képviselteti magát. A csaknem húsz hektár összterületű fesztiválon lesz színház, mozi, sport, humor, képzőművészet, költészet és gasztronómia is.
A nemzetközi felhozatalt erősíti a dán The Asteroids Galaxy Tour zenekar. A 2007-ben alakult együttes első sikerét Amy Winehouse-szal közös fellépésük és a Katy Perryvel közös turné jelentette. Az áttörést a reklámokból ismertté vált Around The Bend és The Golden Age című számaik hozták meg. A banda bejárta a világot, a legjobb fesztiválokon szerepelt. 2011-ben Magyarországon is fellépett.
A Campus Fesztivál új programhelyszínt is avat, a több mint ezer négyzetméteres particsarnokot, amelyet világsztárok vesznek majd birtokba. Először lép közönség elé Debrecenben a svájci DJ Antoine. A világ legjobb DJ-i között számon tartott előadó producerként olyan sztároknak készített dalokat, mint Snoop Dogg, Timati vagy Bob Sinclar. Nevéhez több mint 50 CD és több mint 3 millió eladott lemez kötődik – emelte ki Bakó Csaba.
Hozzátette: az új helyszín másik sztárja a német Wankelmut lesz, akinek a sikert két évvel ezelőtt a Reckoning Song című Asaf Avidian-szám remixe hozta meg. Nyolc hónappal azután, hogy jelöletlenül feltöltötte egy zenemegosztó oldalra, számos európai országban a toplisták élére ugrott.
A Campus Fesztivál második legnagyobb fedett helyszínén, az Aréna sátorban a rockerek is jelentős teret kapnak, és egy valódi supergroup is fellép. A dél-kaliforniai Nations Afire tagjai meghatározó amerikai punk- és hardcore-bandákból érkeztek: Brett Rasmussen és Nik Hill a Téglás Zoli vezette Ignite-ban játszik, míg Chris Chasse korábban a Rise Against, Todd Hennig pedig a Death by Stereo zenekart erősítette. A Nations Afire azonban nem csak egy „mellékes” zenei projekt, hanem a tagok régi közös ötletének megvalósulása, egy elsöprő lendületű, igazi délnyugati hangzású punk-rock-hardcore zenekar, amely már kétszer keresztülturnézta Európát – mutatott rá Bakó Csaba.
Kiemelte, hogy a nemzetközi produkciók mellett a hazai zenei élet népszerű előadóival is találkozhatnak majd a Nagyerdőbe látogatók. A kétszáznál is több fellépőt biztosító programban a legnagyobb várakozás a hazai pályán koncertező, alapításának 25. évfordulóját ünneplő Tankcsapdát övezi. A debreceni rockerek fellépése megtiszteltetést jelent, hiszen ebben az évben csak 7 nyári fesztiválon láthatja őket a közönség – tette hozzá.
Rajtuk kívül biztosan ott lesz a Campus Fesztiválon a Quimby, a Punnany Massif, Rúzsa Magdi, a Budapest Bár, a Kowalsky meg a Vega, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a Hősök, az Intim Torna Illegál, a HS7, a Road, a Supernem, a Fish!, a Belga, Majka és Curtis, Bárány Attila és Julia Carpenter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Aranyosi Péter és még sokan mások.
Debrecen Szabadidős Programok:
Aquaticum Debrecen Mediterrán Élményfürdő és Termálfürdő
(MTI)