Orszáczky Jackie-emlékkoncert az A38-on
Orszáczky Miklós, azaz Jackie, minden idők talán legnagyobb magyar fúziós dzsessz zenésze május 8-án lenne 66 éves. Ezen a napon a Magyar Zappa-Syrius Emlékzenekar idézi fel alakját egy koncerten az újbudai A38 hajón.
A 2008-ban elhunyt Orszáczky Jackie, a Syrius együttes egykori vezetője, basszusgitáros az est helyszínén, az A38-on adta utolsó koncertjei egyikét, a fellépésről DVD is készült. Egykori zenésztársai és jelenlegi tisztelői most itt emlékeznek a nagyszerű zenészre – szerepel a szervezők közleményében.
A Magyar Zappa-Syrius Emlékzenekar 2000 őszén, az 1993-ban elhunyt Frank Zappa 60. születésnapja alkalmából alakult. Az első koncert után a tagok a további együttműködés mellett döntöttek, és bár az idők folyamán rengeteg tagcsere történt, az együttes azóta is folyamatosan koncertezik Zappa dalainak fel- és átdolgozásaival. Tíz év működés után a meglévő Zappa-műsor mellé felvették repertoárjukba a legendás magyar prog-dzsessz-rock csapat, a Syrius szerzeményeit is. Két évvel ezelőtt Széttört álmok címmel a Syriust megidéző nagyszabású koncertet tartottak a Művészetek Palotájában a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével.
A május 8-i koncert két részből fog állni. Az elsőben Frank Zappa számai csendülnek fel, azok a darabok, amelyeket Jackie-vel annak idején együtt játszottak a legjobb magyar fúziós zenészek; Orszáczky maga is rajongója volt Zappának. A második részben Jackie saját szerzeményei lesznek hallhatók, amelyeket ausztráliai tartózkodása alatt írt, valamint néhány feldolgozásdarab, amelyeket még Magyarországon adott elő jam session-ök alkalmával.
A zenekar tagjai: Vasicsek János (ének), Vastag Gábor (gitár, ének), Vincze Pál (billentyűsök), Vojnits Attila (szájharmonika, furulya), Szkladányi András (basszusgitár), Lukács Gábor (altszaxofon), Abbas Murád (harsona), Csizmadia Gábor (trombita), Bensó Pál (dob).
Orszáczky Miklós (1948-2008) basszusgitáros, énekes és zeneszerző a Syrius együttes vezéregyénisége volt. A zenész 1974-ben Ausztráliában telepedett le. The Grandmasters nevű zenekarával többször is járt Magyarországon. Orszáczky Miklós 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. A Magyar Zeneszerzők Egyesülete által 2009-ben alapított Orszáczky-díjat elsősorban Magyarországon alkotó, 40. életévét még be nem töltött zeneszerző, szövegíró vagy szerzőpáros kaphatja meg az előző évben mutatott munkája alapján. (MTI)
Ez is érdekelhet

Louis Armstrong Jazzfesztivál sztárokkal a Bánki-tónál

Pünkösdkor nyit a siófoki Plázs

Kórusok éjszakája a józsefvárosi palotanegyedben

Carl Palmer az A38 hajón ad koncertet

Jazznap.hu: koncert 21 magyar helyszínen a nemzetközi dzsessznapon

Campus Fesztivál - Két nagyszínpad, Jess Glynne a debreceni Nagyerdőben

VOLT Fesztivál: születésnapos magyar fellépők a nulladik napon

Comedium Corso - Quimby, Kistehén, Lar’t Pour Lar’t Esztergomban

Haydn-fesztivál péntektől a fertődi Esterházy-kastélyban

Erősen kezdi már a nulladik napot is a Sound

Tarjáni Tavasz két hónapon át

Arctic Monkeys a VOLT Fesztiválon

Iggy Pop újra Budapesten zúz

Bánkitó Fesztivál hatodszor
