Kaláka Fesztivál június végén Egerben

Június 26. és 29. között immár 35. alkalommal tartják meg a Kaláka Fesztivált. A 2012-ben Egerbe költözött rendezvényen idén mások mellett fellép a Benkó Dixieland Band, a Vujicsics Együttes, a Sebő együttes, Szalonna és bandája és természetesen a házigazda Kaláka.

Az idei Kaláka Fesztivál kiemelten foglalkozik Balassi Bálint és Vitkovics Mihály irodalmi munkásságával, emellett filmjeivel emlékeznek a 100 éve Egerben született Illés György operatőrre és kiállítással a tavaly elhunyt muzsikus és népzenekutató Halmos Bélára – közölték a szervezők.

A Kaláka Fesztivál nyitóeseménye június 26-án, csütörtökön a noszvaji Da la Motte-kastély parkjában lesz: a verskoncerten fellép Lackfi János és Tóth Kriszta költő, valamint a Kaláka és a Louisiana Double.

Péntektől a programok Eger belvárosában és a Vármúzeumban várják az érdeklődőket. Napközben az Eszterházy téri Parkszínpadon táncházi muzsikát, versmegzenésítéseket és country zenét hallgathat a közönség. Ugyanitt rendezik meg a kézműves vásárt is mesterség-bemutatókkal. Szombaton és vasárnap délelőtt gyerekprogramokon vehetnek részt a családok.

Mindhárom nap kora estétől éjszakába nyúlóan két színpadon felváltva lesznek koncertek a Vármúzeumban. Szerepel a műsorban autentikus népzene, folk-rock, folk-dzsessz, énekelt vers, blues, ska, világzene és nemzetiségi muzsika. A fellépők között lesz az idén 57 éves Benkó Dixieland Band, a 40 éves, friss Kossuth-díjas Vujicsics Együttes, a Sebő együttes, Szalonna és bandája. Lesz cigány folk a Parno Graszttól, klezmer muzsika a Z’mirimtől, Balassi-dalok Buda Ádámtól. Éjszakánként táncházzal (délszláv, magyar, angol reneszánsz) fejezik be a napi programot.

Június 27-én pénteken délelőtt Balassi Bálint születésének 460. évfordulója alkalmából kiállítás nyílik a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban az Eszterházy Károly Főiskola hallgatónak szerkesztésében és kivitelezésében. Ugyanezen a napon délután nyílik a Kis Zsinagóga Galériában fotókiállítás Halmos Béla zenész, népzenekutató emlékére.

Szombaton délután a Ciszterci templomban az ökumenikus istentisztelet keretében a Dalok Pál levelei szerint című dalciklust adja elő Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és a Rackajam. Vasárnap délután az Érsekkertbe, a Múzsák ligetébe koncerttel várják az érdeklődőket a Kaláka Fesztiválfához, amelyet tavaly ültettek Bródy Sándor és Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója tiszteletére.

Pénteken, szombaton és vasárnap délután az egri Uránia mozi Illés György-termében a világhírű operatőr alkotásaiból vetítenek filmeket. Folytatódik sikeres Eger-regE Túra, idén elsősorban Balassi, Vitkovics és Illés György életéhez kapcsolható emlékhelyeket lehet felkutatni.

A Kaláka együttes idén 45 éves. A fesztivál névadója és házigazdája több helyszínen és más-más műsorral várja a közönséget: verskoncerten Noszvajon, gyerekfesztiválon az egri Eszterházy téren, faünnepen az Érsekkertben, a Vármúzeumban pedig kettős-születésnapi Kaláka-koncert lesz.

A Kossuth-díjas Kaláka felállása 1996-tól változatlan: Gryllus Dániel (furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató), Becze Gábor (nagybőgő, gitár), Gryllus Vilmos (cselló, gitár, charango, koboz, doromb) és Radványi Balázs (mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba). A zenekar eddig 26 lemezt készített.

Bővebb információ a www.kalakafesztival.hu oldalon található. (MTI)