Barokk Ételfőző Fesztivál Fertődön
A 17. századi magyar konyha ízvilága és pompája elevenedik meg pénteken és szombaton a fertődi Esterházy-kastély szomszédságában rendezett Barokk Ételfőző Fesztiválon.
Az ötödik alkalommal megtartott kétnapos gasztronómiai időutazás során pénteken a térség településeinek vezetői mérik össze tudásukat a Polgármesterek Kupája elnevezésű versenyen. Tizenöt környékbeli település polgármesteri hivatalának csapata főz majd, a díszvendég ezúttal a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás. A település egy 36 négyzetméteres sátorban mutatja be nevezetességeit.
A rendezvény csúcspontja a hagyományos főúri és csárdakonyhai kategóriák főzőversenye lesz szombaton. Az úri konyha versenyzőinek minimum háromfogásos menüt, míg a csárdakonyha kategória versenyzőinek bográcsban, tárcsán, nyárson vagy kemencében kell ételeket készíteniük a szervezők által kiválasztott alapanyagokból.
A csárdakonyhai kategóriában harminc, az úri konyha kategóriában pedig kilenc csapat versenyez majd.
A résztvevők a Pannonhalmi Főapátság által biztosított friss fűszernövények mellett mangalicából, szarvasból, nyúlból és pulykából készítik el az ételeket, amelyeket minden kategóriában 4-6 fős zsűri értékel majd, köztük Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana. A rendezvény ingyenesen látogatható.
A fesztivál díszvendége Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
Szombaton délelőtt megrendezik Magyarország első Gasztro-üzleti Reggelijét is, amelyre a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium diákjai készítik az ételeket. Az ételekért felajánlott összeget a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adják a szervezők.
Bővebben: http://fertodfesztival.hu
MTI
Ez is érdekelhet

XIV. télseprűzés a Debreceni Maskarádén

Tökfesztivál Nagydoboson

Belga Sörfesztivál a Bálnában

VinCE Budapest - 182 pincészet 1000 bora három napon át

III. Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivál augusztusban

Nyomtatni is lehet csokit a Pécsi Csokoládé Karneválon

Székely ízek vására a Fény utcai piacon

VII. Fonyódi Sörfesztivál

Kőleves Kert

Női energiák kerülnek a fókuszba az idei Gourmet fesztiválon

Tizenhét pincészet borai kóstolhatók a 3. Somlói Juhfark Ünnepen

Kerekdomb Fesztivál és Bormustra lesz a tokaj-hegyaljai Tállyán

Borhíd Fesztivál és Borünnep Esztergomban

Legelső Buborék is lesz a III. Pezsgő Világ Fesztiválon

Pingback: Barokk Ételfőző Fesztivál Fertődön - StartHírek.hu