Palotakoncert a budai Vár Oroszlános udvarában
A világszerte legismertebb operettszerzők, főleg Lehár Ferenc és Kálmán Imre legszebb melódiáiból rendeznek nagyszabású operettgálát augusztus 10-én a Budai Vár Oroszlános udvarában.
Az esten ötventagú szimfonikus zenekar játszik és a magyar operajátszás neves művészei lépnek pódiumra. A budapesti operett világának modern és tradicionális elemei egyszerre elevenednek meg a színpadon.
„A műsor látványvilágát pirotechnikai és mozgóképes elemekkel tesszük még egyedibbé” – részletezte Kerényi Miklós Gábor. „Ezek a megoldások szorosan összefonódnak majd a Budapesti Operettszínház művészeinek és a húsztagú balettkar táncosainak produkciójával, létrehozva egy egyedülálló gálát”.
Lehár Ferenc, Kálmán Imre és Ábrahám Pál művei mellett lesznek meglepetés számok is – fogalmaztak a szervezők, hozzátéve, hogy a nyári időszakban ez lesz az egyetlen olyan helyszín, ahol a hazai operettjátszás leghíresebb előadói egyszerre lesznek láthatók, hallhatók.
A szuperprodukcióra 150, nagyrészt új jelmezzel és magas színvonalú színpad-, hang-, és fénytechnikával készülnek a rendezők – emelte ki Nacsa Olivér producer és Vadász Dániel énekes, hozzátéve, hogy remélik, hagyománnyá válik a Palotakoncert. Hozzátették: várhatóan nemcsak kétezer ember látja majd az előadást, hanem a hazai és a nemzetközi televíziók révén milliókhoz juthat el.
Lencsó Rita, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtófőnöke hangsúlyozta: a közmédia számára kiemelt jelentőségű az olyan különlegességek, mint a magyar operett támogatása. Így a műsort az MTVA augusztus 19-én 20.15 órakor tűzi az M1 műsorára.
A gálaesten fellép Fischl Mónika, Frankó Tünde, Bordás Barbara, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Dolhai Attila, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Faragó András, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, Kállay Bori, Brasch Bence, a Budapesti Operettszínház balettkara, valamint zenekara, amelyet Makláry László vezényel.
Részleteket adnak elő a Marica grófnő, A Csárdáskirálynő,a Mária főhadnagy, a Bál a Savoyban, a Viktória, a Cirkuszhercegnő, A Bajadér, A víg özvegy, A mosoly országa, a Denevér, a Giuditta, a Luxemburg grófja, a Mágnás Miska, a Csókos asszony és az Ördögölő Józsiás című darabokból. (MTI)
Ez is érdekelhet

Akik semmivé tették a hűhót

Ismét Ghymes Fesztivál a Szent György-hegyen

Negyed6Negyed7: közösségi válaszok helyi problémákra

A magyar kultúra napja: változatos kulturális programok Bács-Kiskun megyében

Woodstock az Ugaron

Design és urbanisztika a 6. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Fedél nélküliek képzőművészeti alkotásai kiállításon

Múzeumok éjszakája: hintó, Dottó és Cadillac is várja a keszthelyi látogatókat

A siófoki függetlenfilm fesztivál nyertes alkotásai a Rácskertben

MITEM: Kortársaink, a klasszikusok

Váci Pannónia ház: "Hetet egy csapásra", sőt még Sajdik-kiállítás is!

Több mint száz vendégművész alkotása a Budapest Galériában

7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi Téren

Ismét megrendezik az országos slam poetry bajnokságot
