Ünnepi hangverseny a horvát uniós csatlakozás tiszteletére
Horvátország július 1-jén 28. tagállamként csatlakozik az Európai Unióhoz, ebből az alkalomból június 26-án ünnepi hangversenyt tartanak a Művészetek Palotájában, a szervezésben a Nemzeti Filharmonikusok is közreműködnek.
„Többéves jó kapcsolatban vagyunk a Zágrábi Filharmonikus Zenekarral, többször vendégszerepeltünk Zágrábban, 2002-ben felléptünk a Dubrovniki Fesztiválon. Felhívtam tehát igazgató kollégámat, Miljenko Pulicot, és megállapodtunk abban, hogy a Művészetek Palotájában közös koncerttel köszöntjük Horvátország európai uniós tagságát” – mondta Kovács Géza, az NFZ főigazgatója.
„Megfeleztük a közreműködőket” – részletezte a főigazgató, a Zágrábi Filharmonikusokkal a Nemzeti Énekkar lép pódiumra. Három emblematikus művet játszanak: elsőként Kodály Zoltán 1933-ban komponált, máig egyik legnépszerűbb szimfonikus műve, a magyar népzenei hagyományokból táplálkozó Galántai táncok csendül fel.
Ezután a Kodály-kortárs Jakov Gotovacnak (1895-1982), a késői horvát nemzeti romantika képviselőjének népzene által inspirált szimfonikus költeménye, a Szimfonikus kolo hangzik el.
„Azt hiszem, nem kell külön magyaráznom, hogy miért zárja Beethoven IX. szimfóniája a hangversenyt. Az utolsó tételben az Európai Unió hivatalos himnuszává választott Örömóda is vegyes előadásban szólal meg, a szólisták között a szoprán és az alt szólamot a horvát Valentina Fijacko és Helena Lucic Sego tolmácsolja. A tenor és basszus énekesek magyarok, Fekete Attila és Rácz István, az estet Pavle Despalj vezényli” – beszélt a részletekről Kovács Géza. (MTI)
Ez is érdekelhet

Mini fesztivál a Nemzeti Táncszínházban

Világhírű fellépők és 60 koncert az első Eszterházi Vigasságokon

Palóc majális - öt napos fesztivál Parádon

Savaria táncverseny 48-adszor, egy magyar pár a tíztánc Eb-n

Rendhagyó nőnapi kultúrprogramok a Mindenütt nő sorozat keretében

Kogart Tihany: egész évben nyitva tartó kiállítóhellyel gazdagodik a Tihanyi-félsziget

Többnapos ünnepséggel kezdődik a Gyulai Várszínház 50. évada

Nemzetközi Monotánc Fesztivál a Bethlen Téri Színházban

Megszületett az idei fesztiválidény himnusza

Több mint száz program a Festők városa hangulatfesztiválon

ENTER-fesztivál a REÖK-ben

Művészetek utcája Győrött

Évadzáró fesztivál a szekszárdi német színházban

A fotográfia múzeumi státusza jelenik meg a debreceni Modemben
