Tokaji bornapok
A bor mellett kulturális programok is várják a látogatókat Tokajban, ahol ma kezdődnek meg a vasárnapig tartó bornapok, amelyet a korábbi borfesztiválok még színvonalasabb utódrendezvényeként tartanak meg a hegyaljai városban a tokaji Kulturális és Konferencia Központ szervezésében.
A tokaji önkormányzat szándékai szerint a programsorozat pár éven belül nemzetközileg elismert boros eseménnyé nőheti ki magát.
A város főtere mellett számos más helyen is kóstolhat a közönség: a Tokaj szívében működő borászatokban, valamint a Szerelmi Pincesoron is várják a látogatókat, miként az elmúlt évben átadott Világörökségi Bormúzeumban és a Tokaji Múzeumban is kóstolókkal, borbemutatókkal készülnek.
A Kossuth téri fesztiválszínpadon koncertet ad Palya Bea, Geszti Péter és zenekara, a FolkFusion, Schwartz Dávid és a Soul Session, valamint Balássy Betty és Varga Feri. A programot kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai bemutatók és dűlőtúrák színesítik.
A bornapokon adják át a Polgármesterek Borát, amelynek több mint tíz éves hagyománya az összefogást jelképezi. Tokaj-Hegyalja 27 településének vezetője itt veszi át jelképesen azt az üveg száraz és édes fehérbort, amelyet a Grand Tokaj készít és kereskedelmi forgalomba nem kerül, kizárólag reprezentatív célokat szolgál.
MTI
Ez is érdekelhet

IX. Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál

Budapesti Pálinkafesztivál: egy héttel később

Kétezer kilogramm harcsából készülnek az idei tiszacsegei halászlé fesztiválra

Új elektronikus zenei negyed a Sziget fesztiválon

Jirí Menzel és Magdaléna Vásáryová lesz a miskolci Jameson CineFest díszvendége

Fatemplom Fesztivál - koncertek, irodalom, szakrális előadások Magyarföldön

Nemzetközi folklór fesztivál Százhalombattán 20 ország részvételével

Megalakul a Miskolci Balett: kétnapos táncünnep

Június 19-én kezdődik a Csabai Nyár rendezvénysorozata

Szombaton kezdődik a Bánki Nyár

Határtalan Napok fesztivál Miskolcon

Kiállításon Marseille és környéke a Francia Intézetben

II. Humorfesztivál a Thália Színházban

VI. Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál
