Megalakul a Miskolci Balett: kétnapos táncünnep
Pécs, Győr és Szeged után a Miskolci Nemzeti Színház is egy önálló szellemiségű kortárs balett együttes otthona lesz: április 28-án, a tánc világnapjának előestéjén megalakul a Miskolci Balett, a születésnapot kétnapos táncünneppel teszi emlékezetessé a teátrum – mondta Kiss Csaba, a színház direktora keddi sajtótájékoztatóján.
A Miskolci Nemzeti Színház tánctagozata több mint két évtizede egyre igényesebb, klasszikus és kortárs táncszínházi produkciókat hoz létre, mindez a legendás Eck Imre-féle Pécsi Balett egyik szólótáncosának, Majoros Istvánnak Miskolcra érkezésével kezdődött – idézte fel a közelmúltat Kiss Csaba.
Mint mondta, az addig főleg operettekben és musicalekben fellépő tánctagozat számára óriási szakmai fejlődés volt Csajkovszkij Diótörőjének 1992-es bemutatója, amely azóta is a színház repertoárján szerepel.
Majoros igényességét, klasszikus ízlését hamar megszerette a borsodi közönség. Az ő nevéhez fűződik többek között a Coppélia, a Bahcsiszeráji szökőkút vagy a Carmen bemutatása is – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a tánctagozat életében jelentős szakmai megújulást hozott Krámer György Harangozó-díjas koreográfus, az általa jegyzett Bolero és a Hattyúk tava – mulató című produkció a miskolci közönségsiker mellett a táncfesztiválok kedvelt darabjai voltak.
A miskolci teátrum 2012-ben elnyerte a nemzeti státusú intézmény címet, amely többek között a táncrepertoár jelentős megújításával, gazdagításával jár együtt. Ettől az évadtól kezdve az új vezetés a tagozat szakmai irányítását Kozma Attilára bízta, aki új táncosok szerződtetésével, koreográfusok meghívásával, workshopok és tréningek szervezésével látott hozzá az önálló arculatú táncegyüttes kialakításához.
Kiss Csaba úgy fogalmazott: a miskolci tánctagozat szakmai múltja és törekvései megalapozzák azt a tervet, hogy Pécs, Győr és Szeged után a Miskolci Nemzeti Színház is egy önálló szellemiségű kortárs balettegyüttes otthona legyen, „ezért április 28-án a tánc világnapjának előestéjén megalapítjuk a Miskolci Balettet” – fogalmazott
A születésnapot Magyarország új balettje kétnapos Táncünneppel teszi emlékezetessé – mondta Kozma Attila, hozzátéve: a Miskolci Balett megalakulásának díszünnepsége április 28-án a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében a fiatal koreográfusok négyNEGYED című előadásával kezdődik, majd ezt követően avatják fel a balett új nézőterét a Csarnokban, amelyet egy rendkívüli táncesemény követ: a Médeia táncjáték két szereposztása egy színpadon, egy időben táncolja el a drámai történetet. (MTI)