Zenésíts Gárdonyit a Kalákára!
Gárdonyi Géza verseinek megzenésítésére hirdet dalnokversenyt a Kaláka Fesztivál szervezőbizottsága az egri önkormányzattal, valamint a Dobó István Vármúzeummal közösen az író születésének 150. évfordulója alkalmából.

A fesztivált június 27. és 30. között tartják Egerben, akkor mutatják be a kiválasztott szerzeményeket – közölte Rosta Katalin, a fesztivál programigazgatója. A pályázatra szólisták és együttesek műveit várják mp3 formátumban. Egy előadó legfeljebb 4 dallal pályázhat.
Gárdonyi Gézát elsősorban íróként – az Egri csillagok, valamint más regények, elbeszélések és színpadi művek alkotójaként – ismeri a közönség. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy több mint 150 verset írt, sőt komponista is volt, bár kevés szerzeménye maradt fenn. Például nótaszövegeket írt Dankó Pistának, és néhány operett egy-egy ismert betétdala is a nevéhez fűződik.
A zsűrit a Kaláka Együttes tagjai alkotják, az általuk kiválasztott legjobb dalokat az előadók bemutathatják a fesztiválon az egri Érsekkertben, a Bródy-Gárdonyi-szoborcsoport melletti színpadon június 30-án. A produkciókról hangfelvétel készül, amely a tervek szerint CD-n is megjelenik. A dalokat március 1. és április 30. között lehet feltölteni a Fesztivál honlapjára.
A pályázat célja, hogy a Gárdonyi-verseket ne csupán a versenyben indulni szándékozó zenészek, hanem az irodalmat kedvelő nagyközönség is megismerje – emelte ki Rosta Katalin.
További információ: http://www.kalakafesztival.hu/gardonyi-a-kolto-dalnokpalyazat
Ez is érdekelhet

Athe Sam: roma összművészeti fesztivál a Gödörben

Helloween, Epica és Metal Allegiance is a Fezen fellépői között

Országos Könyvtári Napok: Debrecenben már ma elkezdődnek a programok

Múzeumok éjszakája: a Sziklakórház szabadtéri programokkal is készül

Slam, rap és vers a Corvintetőn

Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválja: huszonöt előadás júniusban

Chainsmokers és David Guetta újra a Balaton Sound-on

Rozé, rizling és jazz napok: harminc koncert Veszprémben

Világsztárok érkeznek a jövő évi debreceni Campus Fesztiválra

Válság, szegénység, szolidaritás: a Szépírók Társasága IX. Irodalmi Fesztiválja

Háromnapos zen- és teaceremónia a Koreai Kulturális Központban

Korunk Zenéje Fesztivál öt nagyvárosban

Húsz helyszínen zajlik idén a Héttorony Fesztivál

Színművészeti egyetemek fesztiválja Miskolcon
