XI. Gyógy-Bor Napok Bükfürdőn: öt nap a zene és a bor körül

 Július 20-24. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg Bükfürdőn a Gyógy-Bor Napok – Büki Gasztrofesztivált, amelyen történelmi korok étkei, számos pincészet borkínálata és két zenei színpad programja várja az érdeklődőket.

Tóth Tamás fesztiváligazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy az ötnapos fesztivál újítása a határozottabb gasztronómiai irány. A rendezvény csatlakozik a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. „Gasztroélmények Éve” címmel meghirdetett kampányához. Az alapot ehhez az szolgáltatta, hogy 2015-ben sikerrel indította el a büki TDM szervezet a helyi termelői piacot.

„A programelem minőségi prezentálásához egy új helyszín felállításáról döntöttünk, ahol a fesztivál öt napján jeles meghívottak tartanak előadást, illetve mutatják be főzőtudományukat” – mondta Tóth Tamás.

„A gasztronómiai program hármas hívószava továbbra is: hagyományos, helyi, egészséges ételek.” – emelte ki a fesztiváligazgató.

A programok Bükfürdőn, a Gyógy- és Élménycentrum melletti parkolóban felállított színpadokon, egy kisebb gyermekszínpadon, a Gasztro udvarhoz kapcsolódó színpadon, valamint a Fürdő Étteremmel közösen szervezett Jazz-Blues Udvarban zajlanak öt napon keresztül.

A helyszíneket egy kézműves-kereskedő utca köti össze, ahol többek között a hagyományos magyar kézműves kultúrát és népi mesterségeket bemutató árusok, valamint a neves bortermelők standjai helyezkednek el – tájékoztatta az MTI-t a fesztivál igazgatója.

A kulturális programok sorában  nagyszínpadokon fellép többek között a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar, a Budapest Bár, az Intim Torna Illegál, a Deák Bill Blues Band, a Cimbaliband, a Magashegyi Underground, a Parno Graszt és a Mystery Gang.

A meghittebb, intimebb kikapcsolódást nyújtó Jazz-Blues Udvar vendége lesz az Esszencia, Török Ádám és a Mini, a Papa Jazz Seven, a Solid Jazz Band, a ManDala és a Tarisznyások együttes. A legkisebbeket a Fabula Színház, a Pódium Színpad, a Szamóca Színház, Páli Petra és tánckara, a Tarisznyások Együttes és a Langaléta Garabonciások szórakoztatják.

Fellépők:

Török Ádám és a Mini, Esszencia, Tarisznyások, Solid Jazz Band, Papa Jazz Seven, Langaléta Garabonciások, Toma és Csapata, Portéka Színpad, Fabula Bábszínház, Budapest Bár, A Kutya Vacsorája, Best Of, Csík Zenekar, Gypo Circus, Parno Graszt, Soulwave, Deák Bill Blues Band, Mystery Gang, Mokka Tribute, Karak, Margaret Island, Intim Torna Illegál, Magashegyi Underground, Kállay Saunders Band, BigBox, Magna Cum Laude, Budapest Bár.

MTI / Fesztikörkép.com