A világ legjobb barna söre is ott lesz a negyedik Belga Sörfesztiválon
Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a belga sörök ünnepe, a Vajdahunyad várban május 31. és június 2. között. 30 belga sörfőzde 140-féle söréből válogathatnak az érdeklődők.
Aki ellátogat a Mezőgazdasági Múzeumba, többek között csapolt formában is megkóstolhatja a 2012-es évben a World Beer Awards-on világ legjobb barna sörének választott Carolus Classic-ot is. Az újdonságok mellett a klasszikusokról – Delirium, Barbar, Kasteel Rouge, Duvel, Corsendonk – sem feledkeztek meg a szervezők. Természetesen a gyümölcssörök kedvelői is az eddiginél nagyobb választékból szemezgethetnek: több mint 30 féle gyümölcssör szerepel a kínálatban az almástól a barackoson át egészen az ananászosig. A meggysörök szerelmesei idén 9 féle meggysör közül válogathatnak.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is bemutatja söreit több, Magyarországon még ismeretlen sörfőzde. Emellett a már ismert sörfőzdék is évről évre „alkotnak” újdonságokat, amelyekből többfélét első alkalommal lehet megkóstolni. A háromnapos fesztiválon bemutatkozik többek között a Bavik sörfőzde, melynek termékei még ismeretlenek a magyar közönség többsége számára. A díjnyertes főzde több különlegességet is hoz: a híres Petrus apátsági söröket, valamint a világ első rosé sörét, a Wittekerke Rosét, amelyet 2011-ben Európa legjobb gyümölcssörének választottak. A Sint-Pieters főzde Steenbrugge apátsági sörei is az új „fesztiválozók” közé tartoznak.
A korábbi évekhez képest jóval nagyobb helyszín lehetővé teszi, hogy a sörfőzdék standjainál kiválasztott söröket a múzeum emeleti szintjén, zene mellett fogyasszák el a nyugodtabb környezetre vágyó vendégek. Lehet kóstolni a belga apátsági és eredeti Trappista sajtokból, sonkákból, kolbászfélékből valamint csokoládékból is.
A fesztivál pénteken délutántól vasárnap estig várja a látogatókat (nyitvatartás: péntek: 17:00-22:00, szombat: 12:00-22:00, vasárnap: 12:00-20:00) A 4 000 forintos belépőjegy teljes összege „lefogyasztható” 4 pohár (2 dl/pohár) bármely, a helyi kínálatban szereplő sörből. A belépő emellett tartalmaz egy erre az alkalomra készített, egyedileg logózott belga sörös üveg poharat is. Újratöltésre, valamint márkázott ajándéktárgyak vásárlására egyaránt van lehetőség.
Ez is érdekelhet

Csikvándi Szüreti Felvonulás és Bál

Pálinkafesztivál Egerben

Május 11-én kóstolhatóak Magyarország csúcsborai

Ostromjáték, élő sakk és kincskereső játék a Sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválon

Ismét megrendezik a Vince napi borünnepet a mádi borászok

Oktobier Fesztivál Esztergomban

Csokoládénapok Veszprémben

Paprikafesztivál és paprikás ételek főzőversenye Kalocsán

Furmint fröccs és lecsó fesztivál Tokajban

Úszó alkalmatlanságok a felsőtárkányi tavon

Kétszáz helyen rotyog a birkapörkölt a hétvégén Karcagon

Tolcsvai borfesztivál Spicccc-fröccs 2.0-val

VII. Országos Étterem Hét: ebéd, vacsora háromezerért

Kezdődik a 20. Őrségi Tökfesztivál
