Ünnepi Könyvhét: Irodalmi villamos és buszváró-könyváruda Debrecenben
Irodalmi villamossal, autóbuszváróban kialakított könyvárudával, az Alföldi Nyomda kitelepült nyomdagépével is várják a 84. Ünnepi Könyvhét debreceni látogatóit a szervezők.
A könyvhét idején az Ady Endre gimnázium diákjai és egyetemisták verseket fognak felolvasni a debreceni villamosokon, a Kölcsey Központ melletti buszmegállót könyvárudává alakítják, a Csapó utcai sétálóövezet mellett pedig számos intézmény, a Méliusz könyvtár, a Modem Modern és Kortárs Képzőművészeti Központ, a Református Kollégium és a Libri könyváruház ad otthont a könyvünnepnek – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője hétfőn sajtótájékoztatón.
Somogyi Béla (Fidesz), Debrecen kulturális alpolgármestere felidézte, hogy a város régóta részt vállal e nemes tradíció ápolásában: a Református Kollégium, az Alföldi Nyomda városában az ünnepi könyvhét a kulturális nagyrendezvények egyike. „Az idei helyi szlogen – Debrecen a könyves város – éppen ezt a történelmi időket átívelő arculatot igyekszik erősíteni” – tette hozzá.
Szirák Péter irodalomtörténész, a debreceni könyvhét kurátora arról beszélt, hogy a közönség a szerdán nyíló könyvhét keretében ankétokon, tárlatvezetéseken, dedikálásokon személyesen is találkozhat kedvenc költőjével, írójával, köztük Jókai Annával, a rendezvény fővédnökével, Kukorelly Endrével és Térey Jánossal, a könyvhét díszvendégeivel, valamint a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szervezetének ifjú alkotóival. (MTI)