Múzeumok éjszakája: biciklis körhinta és vetítés is lesz a Néprajzi Múzeumban
A Néprajzi Múzeum aulájában biciklis körhinta forog egész este, levetítik a Szerelempatak című filmet, valamint tárlatvezetések, beszélgetések és kézműves műhely is várja az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján.
A folkkocsmában népzenéket, valamint közeli és távoli földrészekről készült néprajzi fotókat mutatnak be a múzeumi gyűjteményből, a gitáros kamarakoncerteken reneszánsz, kortárs és spanyol romantikus szerzők műveit mutatják be a zenészek, a Xántus bárban pedig gasztronómiai különlegességekkel készülnek.
Kitlinger Kálmán interaktív mesterség-bemutatót tart, a könyvtárteremben pedig dokumentumfilmklubot rendeznek, ahol levetítik többek közt a Felsőbb parancs, a Mesterségünk címere, valamint a Szerelempatak című mozikat. A filmeket az alkotókkal és szakértőkkel folytatott beszélgetések követik.
A kurátorok segítségével középiskolás diákok tartanak tárlatvezetéseket délutántól. Gebauer Hanga és Csajbók Csaba bemutatja a „Csendéletek a Székely Partiumban. Kutatók a terepen” című tárlatot, Kerék Eszter és Szuhay Péter még a megnyitó előtt kalauzolja a látogatókat a „Megvetés és önbecsülés. Igaz történet Üstfoltozóról, Drótostótról és Teknőscigányról” című kiállításban, este Máté György és vendége a „Bicikliváros. Szabadka-Budapest” című tárlatot mutatja be, Katona Edit és Koltay Erika pedig a Szerelmi szálak a magyar nép hagyományos kultúrájában című tárlatban tart vezetést.
Ezen felül indulnak kiscsoportos túrák a múzeum soha nem látott helyszínein, például lesz sámántúra az Európa gyűjteményi raktárban, időutazó túra a padlástérben és műtárgyvédelmi túra A múzeumi fagyasztótól a nyeregraktárig címmel. (MTI)
Ez is érdekelhet

Irodalmi est Kavafisz születésnapja alkalmából az ELTE-n

Jótékonysági estek a Máriaremetei Bazilika javára

Cseh színházi fesztivál a Katona József Színházban

Jubileumi évadra készül a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad

Eszterházi Vigasságok: 18 hét, 60 koncert, 150 fellépő

Múzeumok éjszakája: nyitva lesz az első nyilvános könyvtár Pécsen

Háromnapos zen- és teaceremónia a Koreai Kulturális Központban

Népzenei koncertek és pálinkaverseny a 12. Panyolafeszten

Színváltások 2013. Egyetemi Színpadok Szemléje

Arcus Temporum művészeti fesztivál Pannonhalmán

Könnyed darabok a Debreceni Nyári Színházi Estéken

Több mint ezer kulturális program a Művészetek Völgyén

VI. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál

Könyvfesztivál: sokszínű programmal készül a díszvendég Törökország
