Vető János ötven műve a Budapest Galéria Kiállítóházban

vetoVető János Skandináviában élő képzőművész mintegy ötven műve látható péntektől a Budapest Galéria Kiállítóházban.

A Szellemes NahTe idéz című tárlaton szerepel többek között feleségével, Maria Lavmannal készült közös munkája, NahTe alkotásai, valamint a „lágy” szobrai és képei. A művek nagy része a képzőművész egykori korszakaira reagál.

A kiállítás címéről szólva elmondta: a NahTe is egy korszakot jelöl. „Az évek során rengeteg nevet viseltem. Mindegyik név periódusokat takar az életemben, mostani korszakomban például Csend Van-nak hívnak” – mondta a képzőművész.

Vető János – a legendás Trabant együttes alapító tagja – bemutatja többek között Erdélyi Miklós író, költő, polihisztor szövegére készült reflexióját és egy eddig ismeretlen mail-art munkát Hajas Tibortól 1972-ből.

A Méhes Lóránd képzőművésszel közös Zuzu-Vető alkotások újraértelmezései mellett látható lesz a Hallhatatlanság zászlaja című, selyemből és fából készült szobor, amely többek között a Hallgathatatlan kazettaszék és a Mozgó állóképpel lesz közösen kiállítva. A tárlaton kiállítja a Gumiharang című munkáját is.

Vető János kiemelte: mindegyik szobor „lágy anyagokból”: levegőből, selyemből és gumiból készült.

A tárlaton szerepelni fog még egy emigráns orosz művésznő akvarellje, egy cenzúrázott iráni festő olajfestménye és grafikája, valamint Thomas Warming New York-i dán festővel közös montázsa is.

Látható lesz Maria Lavman festőművésszel készített négy apró méretű, flexibilis „zsebszobra” a Tó másik oldala címmel. A Tricolor szellemei című installáció a kiállítóház öt termét foglalja majd el. A vetítőteremben Hajas Tibor képzőművész, performer emlékét videómunkákkal idézik fel.

A kiállítás szeptember 29-ig tart nyitva. (MTI)