Szombaton kezdődik a siófoki Víztorony fesztivál
Szombattól hétfőig tart a siófoki Víztorony fesztivál, amelyen a település jelképévé vált építménynél egyebek között légtornászokkal, koncertekkel és Szent Iván-éji programmal várja a nyár fővárosa a vendégeket.
Siófok legfiatalabb rendezvényét, a Víztorony fesztivált tavaly rendezték meg először. Az egynapos esemény tömegeket mozgatott meg, így idén már háromnaposra tervezték, jóval több programmal.
A 150 éves fürdőváros jelképe, a főtéren álló víztorony köré szerveződő programsorozat szombaton látványos produkcióval veszi kezdetét: az esti megnyitó után az építmény homlokzatán légtornászok ereszkednek a mélybe, majd a város vezetői víztornyot formázó óriás süteményt osztanak szét a közönségnek.
A fesztiválon idén Siófok testvérvárosai is fellépnek különböző produkciókkal. A legkülönlegesebbnek a francia flamencotáncosok szombat esti bemutatója ígérkezik. A színpadon három napon át koncertek és egyéb színes programok várják az érdeklődőket. Szombat este Szabó Eszter és Kontor Tamás fellépése után Sub Bass Monster koncertezik, vasárnap a Roy & Ádám Trió minikoncertje után utcabál lesz a Royal zenekarral, hétfő este pedig az EstHajnal Zenekar koncertje és táncháza, majd Jazzmin-koncert szórakoztatja a közönséget. Végül Szent Iván-éji hangulatba borul a fáklyákkal megvilágított főtér, és a helyi legendák egyik ismert alakja, Sió Tündér segítségével lehet úszógyertyákat bocsátani a szökőkút vizébe.
Az ingyenes fesztivál programjáról részletesebben a www.kulturkozpont.siofok.hu oldalon lehet olvasni. (MTI)
Ez is érdekelhet

Fogyatékkal élők országos filmszemléjét tartják Zsirán

Újra Finálé fesztivál Szegeden

Tavaszi fesztivál Egerben

CAFe Budapest művészeti fesztivál csaknem 250 programmal

Gyarmati Vigasságok három napon át

Holdújév Fesztivál a Millenáris parkban

Tíz előadás a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén

Egymásnak felelgető műfajok a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon

Örkény István özvegye a Fekete házban

Tisacra Összművészeti Minifesztivál Szegeden

Nemzetközi Dixieland Fesztivál Salgótarjánban

Múzeumok éjszakája: légiriadót is átélhetnek a polgári védelmi gyűjteménybe látogatók Szolnokon

Összeállt a Mediawave filmes versenyprogramja

Több mint húsz színjátszócsoport mutatja be előadásait a X. Pajtaszínházi Szemlén
