Premier előtti filmek a Frankofón Filmnapokon

Tíz országból 20 film és a magyar származású francia rendező, Olivier Assayas retrospektív vetítéssorozata szerepel más programok mellett a Frankofón Filmnapokon, amelyet március 1. és 9. között rendeznek a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban. A vetített alkotások közül számos magyarországi premier, több filmet vidéki városokban is bemutatnak.

Frankofón Filmnapok 2013

Frankofón Filmnapok 2013

Drámát, vígjátékot, thrillert, animációs és rövidfilmet egyaránt láthatnak az érdeklődők a Frankofón Filmnapokon. A rendezvény vendége lesz Antonisz Kafetzopulosz görög színész, valamint négy rendező: a francia Léos Carax és Olivier Assayas, a libanoni Bahidzs Hodzseidzs és a marokkói Fauzi Benszaidi – hangzott el a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Az immár harmadik fesztiválhoz idén csatlakozott Algéria, Görögország és Szenegál.

Francois Laquiéze, a budapesti Francia Intézet igazgatója felidézte, hogy 2009-ig francia filmnapokat rendeztek, aztán a kínálat bővítésével 2011-től vágtak bele a Frankofón Filmnapok megszervezésébe. “A frankofónia nem Franciaországot vagy a régi gyarmatokat takarja, hanem azokat az országokat fogja össze, ahol a francia nyelvnek kiemelt szerepet tulajdonítanak. Ezek közé tartozik Belgium, Kanada vagy épp az arab országok”.

Cécile Zanotti audiovizuális referens elmondta, hogy a rendezvényen olyan filmeket láthatnak az érdeklődők, amelyek világszerte bejárták a nemzetközi fesztiválokat. Példaként említette az egyiptomi Ibrahim el-Batut A zúgolódás tele című filmjét, amely a kairói, a dubaji és a montpellier-i mediterrán fesztiválon aratott sikert. A film a 2011-ben kirobbant egyiptomi forradalom másnapján kezdődik és folytatása a filmnapok tavaly elindított “arab tavasz” sorozatának – hangsúlyozta a referens.

Idén két libanoni filmdrámát tűztek műsorra: Bahidzs Hodzseidzs Jöjjön már az eső, valamint Jean-Claude Codsi Egy becsületes ember című alkotását. A Bűnbánat című algériai-francia filmdráma Merzak Alluas rendezésében szintén valós történetet dolgoz fel a dzsihádistákról.

A válogatásban szerepelnek francia koprodukcióban készült alkotások is, ilyen például a Szabad a tánc című francia-belga film, amelyet premier előtt láthat a magyar a közönség Francois Damiens főszereplésével. Levetítik a Gyermekeink című belga-luxemburgi-francia-svájci filmdrámát, amelyet Joachim Lafosse rendezett, valamint a Golden Globe-díjra két kategóriában is jelölt Jacques Audiard Csont és rozsda című társadalmi drámáját, amelyet a filmnapok nyitónapján magyar és angol felirattal láthatnak az érdeklődők.

Idén külön figyelmet fordítanak Olivier Assayas világhírű francia rendezőre, aki anyai ágon magyar származású, beszéli is a nyelvet és különleges kötődése van Magyarországhoz. A retrospektív szekcióban öt filmet láthat a rendezőtől a közönség március 1. és 5. között. Alkotásiban közös elem a fiatalság, valamint a fiatalokat érintő problémák: látható lesz többek között Az üres lap, amely felvezetője a Május után című filmnek. Utóbbit szintén még a bemutató előtt vetítik a közönségnek. A film által bemutatott fiatalság a politikai lázadások és az egyéni önmegvalósítás között mozog.

Az esemény zárónapján Noémie Lvovsky Camille ismétel című francia vígjátékát játsszák, a filmet később a magyarországi mozikban is megtekinthetik az érdeklődők. A pszichodráma műfajában látható lesz Francois Ozon A házban című izgalmas alkotása, valamint Joachim Lafosse felkavaró drámája Gyermekek címmel, amelyért a női főszereplő, Émilie Dequenne tavaly díjat nyert Cannes-ban az Un Certain Regard nevű párhuzamos szekcióban.

A kiválasztott filmekkel nemcsak szórakoztatni, elgondolkodtatni is szeretnének, ezért is tűzték műsorra a Lejárt lemezt vagy a szenegáli-francia, aktuális témát feldolgozó A halászcsónakot, amely harminc olyan ember meneküléséről szól, akik a jobb élet reményében egy halászcsónakban akarnak eljutni Spanyolországba.

Március 4-től több filmet hat nagyvárosban, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Szolnokon is be fognak mutatni. A részletes program a Francia Intézet honlapján olvasható.

forrás MTI