Palóc világtalálkozót rendeznek Bátonyterenyén
Első alkalommal rendezik meg a palóc világtalálkozót augusztus 2. és 4. között, a programnak a bátonyterenyei Gyürky-Solymossy kastély ad otthont; szó lesz egyebek mellett a palóc nép kialakulásának történetéről, szerveznek népdal- és mesemondó versenyt, és palóc lakodalom is várja a résztvevőket.
Berze Marianna szervező, a Tar Lőrinc Baráti Kör és Közhasznú Egyesület titkára elmondta: céljuk a Felvidéken, valamint Magyarországon Pest, Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő palócok, a trianoni békeszerződéssel kettévágott Palócföldön élők összefogása, a palóc és palócföldi értékek bemutatása. A palócoknak gazdag a dal-, a monda- és a mesekincsük, a viseletük, és a tájszólás is összeköti őket.
Előkészítés alatt áll a Palóc Szövetség is, amely olyan szervezeteket, közösségeket akar összefogni, amelyek szívügyüknek tartják a palóc identitás erősítését, ápolását.
A pénteki nyitónapon előadások hangzanak el a palócok regevilágáról, a palóc nép kialakulásának történetéről, megemlékeznek Deédesről, a palócok aranyasszonyáról, Attila hun király unokahúgáról, akinek szobrot is állítanak a világtalálkozón. Az előadók között lesz Papp Lajos professzor is.
Szerveznek hajnaltáncot, hunkori menyegzőt, tűzön járást, örömdobolást is.
Másnap nyitják meg a palóc gasztronómiai fesztivált, indítják el a népdal- és mesemondóversenyt, a palóc települések pedig civil szervezeteik, együtteseik produkciói révén mutatkoznak be. Délután megválasztják a palócok szépét, majd a hajnalig tartó palóc lakodalmon asszonykórusok, tánc- és énekegyüttesek lépnek fel.
Vasárnap folytatódik a művészeti csoportok bemutatkozása, majd a háromnapos programot szentmisével zárják.
mti
Ez is érdekelhet
Kezdődik a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál

Ostromnapok Fesztivál Szigetváron

Weöres Sándorról is megemlékezik az idei Ötvösművészeti Biennálé

Budapesti Nyári Fesztivál: szuperprodukciók a romantika jegyében

Határon Túli Hétfők a Thália Színházban

Shakespeare-ünnep az Urániában

011 Fesztivál: öt színdarabot láthat a közönség

Országszerte beköszönt csütörtökön a Francia Filmtavasz a mozikba

Az egykori Udvarhelyszék lesz az idei Székely Fesztivál díszvendége

IV. Budapesti Zsidó Filmfesztivál

Budapesten májusban mutatják be a Brian élete vígoratórium-változatát

Koronázási ünnepi játékok Székesfehérváron

Vidéki Színházak Fesztiválja - Budapesten

V4filmfeszt az Urániában
