Koronázási ünnepi játékok Székesfehérváron
Szent István király életének eseményei és a középkor hangulata elevenedik meg a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokon augusztus 17. és 19. között.
A rendezvény fénypontja maga a koronázási szertartási játék, amelyet autentikus helyszínen, az egykori Nagyboldogasszony-bazilika helyén épített szabadtéri színpadon tartanak. A misztériumjáték ott kezdődik, hogy Istvánnak a fejére teszik a koronát – mondta Szikora János, az oratorikus játék rendezője, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója az eseményről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A látványos és nagyszabású misztériumjátékban több mint száz szereplő vesz részt, a darab főszerepeit Gáspár Sándor, Trokán Péter és Lábodi Ádám alakítják, István király szerepében Varju Kálmánt láthatja a közönség.
A fesztivált hagyományteremtő szándékkal rendezik meg, hogy évről évre megjeleníthessék ezt a szakrális rítust, egy-egy magyar király megkoronázását Istvántól kezdve 1527-ig bezárólag – fogalmazott Szikora János, hozzátéve: a középkor beköltözik a város falai közé, hogy az uralkodót körülvevő világot is megjelenítse.
A háromnapos fesztivál fő eseményei közé tartozik a történelmi óriásbábok felvonulása: Szent István, Szent Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik püspök négy és fél méter magas bábjait Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus és festőművész tervezi, a kivitelezési munkálatokban székesfehérvári iskolák diákjai is részt vesznek. A menetben a bábok mellett dobosokat, valamint történelmi zászlókkal vonuló Árpád-kori hagyományőrző lovasokat és gyalogos századokat is láthatnak az érdeklődők.
A Fő utca házainak falain a Képes Krónika, az Anjou Krónika és a Vásáry Kódex festett képeinek segítségével mozgó „történelmi képregényként” elevenednek meg Szent István életének eseményei, emellett középkori kézműves és vásári forgatag, régizenei koncertek, népi játékok és kézműves foglalkozások is szórakoztatják az érdeklődőket. (MTI)
Ez is érdekelhet

XIV. télseprűzés a Debreceni Maskarádén

Az idén is lesz Paraszt Forma-1 Ópályiban

XXIII. Csángó Fesztivál népművészeti vásárral

Palóc majális - öt napos fesztivál Parádon

Ingyenes családi programok a budai Várban március 15-én

Aprók bálja és Minden Magyarok Tánca is lesz az Országos Táncháztalálkozón

Az egykori rózsalakodalmakról nyílik kiállítás Solymáron

Atilla sátrát is felépítik a bugaci Ősök napja hagyományőrző fesztiválon

Szalmalekvár Fesztivál Zengővárkonyban

Márton-napi újboráldás a paksi Sárgödör téren

Forradalmi Forgatag a Hadtörténeti Múzeumban

Első Zrínyi Fesztivál Pécsett és Szigetváron

Szent György-nap és húsvét a szentendrei Skanzenben

Több mint száz programot kínál az idei mohácsi busójárás
