Ötven termelő a veszprémi ökovásárban
Ötven termelő kínálja portékáját a veszprémi ökovásárban szeptember 28-án a Historia Kertben – adta hírül a szervező Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület.
Az idei Ökovásár és Egészségnapon az egészségmegőrzésé a főszerep, ennek alapja a jól megválasztott, minőségi élelmiszer – mondta Szalay Tímea, az egyesület elnöke.
A friss gyümölcs és zöldség, valamint az üvegbe zárt élelmiszerek mellett jelentős hangsúlyt kap a Historia Kertben a vegyszermentes tartósítás tudománya is, amelyet előadásokon, bemutatókon ismerhetnek meg a látogatók – tette hozzá.
Az ökovásáron fűszeres sajtok, gyümölcsök, szörpök, házi szappan, lekvárok, házi füstölt sonka, friss házitej, valamint kézműves termékek is szerepelnek a kínálatban.
A programot néptánc, népzene, kézműves foglalkozások is színesítik. (MTI)
Ez is érdekelhet

Nemzetközi makettkiállítás lesz Mosonmagyaróváron

Kaktuszkiállítás a Füvészkertben

Félezer veterán jármű Közép- és Kelet-Európa legnagyobb Oldtimer Show-ján

Esküvői kiállítás a hétvégén

Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál

Győri autóipari életpályát bemutató stand az Automotive Hungary kiállításon

Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat

Októberben újra Hangfoglalás

Holnap kezdődik a 32. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

Márciusban lesz az idei Lakásvásár

Bemutatókertek és kertészeti újdonságok a Gardenexpón

Megnyílt az Ipar Napjai 2013 rendezvény a Budapesti Vásárközpontban

Bodrogközi napok: tartalmas nyarat kínál Pácin

Augusztusban újra megrendezik a Hajdúsági Expót Hajdúböszörményben
