Magyar Festészet Napja: Szerbia és Csontváry a középpontban
Szerbia díszvendégségével rendezik meg október 14. és 25. között országszerte és a határon túl sok tucat ingyenes programmal a 12. Magyar Festészet Napját, amely számos helyszínen megemlékezik a 160 éve született Csontváry Kosztka Tivadarról is.
A rendezvényt először 2002-ben tartották meg civil kezdeményezésre Budapesten, Szent Lukács, az orvosok és a festők védőszentje napján, október 18-án. Az egynaposnak indult festészeti ünnep célja, hogy Bartók és Kodály országában a zenei mellett a képzőművészeti műveltséget is fejlessze és minél szélesebb közönség számára mutassa be a kortárs magyar festészetet – mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke.
A szervezők közlése szerint október 18-án rendezik meg az immár hagyományossá vált Festészet Ünnepét a XI. kerületben, a Bartók Béla úton, másnap a Szolnoki Képzőművészeti Társaság rendez kiállítást, majd 20-án a szegedi Reök-palotában a Magyar Festészet Napja egyik kiemelt tárlatán 70 év feletti festők és a fiatal, 35 év alatti generáció művészetét ismerhetik meg a műfaj szerelmesei. Ekkor adják át a Magyar Festészet Napja Alapítvány életműdíját és fiatal tehetségeknek odaítélt Maticska-díját is.
A Magyar Festészet Napja részletes programja a http://festeszetnapja.hu honlapon érhető el. (MTI)
Ez is érdekelhet

Három napig a néptánc fővárosa lesz Szolnok

Balatonfüredi Tavaszi Fesztivál Hamvas-napokkal

Salgótarjánban összművészeti programot rendeznek a magyar dal napján

Több mint száz program a Festők városa hangulatfesztiválon

A labdarúgás művészete: eddig sosem látott képek az Aranycsapatról

Multimediális kiállítás a beatmozgalomról a Lumúban

Húsvéti kézműves vásár a Petőfi Csarnokban

III. Fotóutca fesztivál a Nagymező utcában

Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál augusztusban

Comedium Corso - Quimby, Kistehén, Lar’t Pour Lar’t Esztergomban

Múzeumok éjszakája: légiriadót is átélhetnek a polgári védelmi gyűjteménybe látogatók Szolnokon

Ünnepi héttel nyílik meg a szekszárdi Babits Kulturális Központ

Múzeumok éjszakája: programok a fertődi Esterházy-kastélyban

Április 6. és 21. között tartják a Szentendrei Tavaszi Fesztivált
