Múzeumok éjszakája: programok a fertődi Esterházy-kastélyban
Eszterháza virágkorát, Esterházy „Fényes” Miklós herceg ünnepségeit idéző tűzijátékkal, barokk kori táncokkal és színi játékokkal, valamint a család műkincseit bemutató kiállítással várja az érdeklődőket a múzeumok éjszakáján, június 22-én az eszterháza-fertődi kastély.
A …nemzetünk dicsősége kívánta, hogy Eszterháza magát csudává tegye… címmel nyíló tárlat a katona, a politikus és a műgyűjtő Esterházyakat mutatja be. A kiállítás fókuszában a vezekényi hősök állnak, vagyis az 1652-es vezekényi csatában elesett Esterházy László, Ferenc, Tamás és Gáspár, valamint a László halála után a család fraknói ágának fejévé emelkedő, majd hercegi rangot szerző Esterházy Pál.
A kiállítás kifejezetten a múzeumok éjszakájára néhány Esterházy Lászlóhoz kötődő tárggyal bővül, ezeket a fraknói várból kölcsönzik ki. A műkincseket felvonultató tárlat egyfajta bevezetője a jövő évi évfordulós tárlatoknak, amelyekkel Esterházy „Fényes” Miklós hercegről, az európai udvarokhoz mérhető, a művészeteknek otthon adó rezidencia megálmodójáról és megvalósítójáról emlékeznek meg születése 300. évfordulóján.
A kiállítás mellett számos egyéb érdekességgel csábítja a vendégeket az Esterházy-kastély. A megszépített díszudvaron barokk táncok, korabeli jelenetek és fegyveres színi játék szórakoztatja a vendégeket az éjszaka folyamán. A kastélyban barokk életképek elevenítik fel a 18. századot. Sötétedés után az Esterházy „Fényes” Miklós korának ünnepségeit megidéző, barokk zenére komponált tűzijáték tűzforgói és szikraszökőkútjai várják a látogatókat a kastélyparkban. (MTI)
Ez is érdekelhet

Nyolcvannál is több programot kínál az idei Óbudai Nyár

Álommunka talál gazdára Az írás forradalma rendezvénysorozaton, az Allee-ban

Színváltások 2013. Egyetemi Színpadok Szemléje

Már csak harmincötezret kell aludni, és mehetünk a Jövő Könyvtárába

Lakásszínházi előadás és utcai várostervezés az idei PLACCC-on

VI. Győri bornapok

Jövő héten kezdődik a Siófoki Tavaszi Fesztivál

Palota Színházi Játékok "királyi" környezetben Sümegen

Rozé, rizling és jazz napok: harminc koncert Veszprémben

Több mint 80 ország alkotásaiból válogat az idei Cinemira Gyerekfilm Fesztivál

Netsuke: miniatűr japán fafaragványok kiállítása

Három helyszínen a mozgó irodalmi fesztivál, a Tricikli

Imázsia Kínai Filmhét az Urániában

Őrmező Ünnepe - fesztivál tíztől-tízig, ízig-vérig
