Ünnepi héttel nyílik meg a szekszárdi Babits Kulturális Központ

jungel konyveÜnnepi héttel nyílik meg az Agóra-program keretében elkészült Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárdon, az augusztus 19-én kezdődő programsorozatban mások mellett a Szegedi Kortárs Balett, az Állami Népi Együttes és a Sziget Színház előadásait láthatja a közönség.

A hat nap alatt a fiatalok, idősek számára, a “magas művészet” és a szórakoztató műfajok kedvelőinek egyaránt kínálunk programokat – mondta az MTI-nek Matókné Kapási Júlia, a kulturális központ igazgatója.

Az augusztus 19-i, ünnepélyes átadás után a Szegedi Kortárs Balett mutatja be Carmina Burana-adaptációját az Agóra-színházteremben, augusztus 20-án az Állami Népi Együttes Naplegenda című táncshow-ját a Prométheusz-park szabadtéri színpadán láthatják a nézők. A továbbiakban a Sziget Színház Dés László-Geszti Péter A dzsungel könyve című musicaljét adja elő.

A megújult létesítményt a nyitó héten birtokba vehetik a szekszárdi amatőr egyesületek is, amelyek közül 16 kórus, hagyományőrző és zenei együttes lép színpadra.

A szekszárdi Agóra-projekt munkálatai 2010. decemberben kezdődtek el, a kulturális központ átadása az első kivitelező csődje miatt több mint másfél évet csúszott. Az átalakítás ideje alatt a kulturális központ elődje, a Babits Mihály Művelődési Központ csak kamara-előadásokat tudott rendezni – jegyezte meg az intézményvezető.

A mintegy kétmilliárd forintos beruházással elkészült kultúrközpontról az igazgató elmondta: 575 fős színházterem, valamint többfunkciós, 400-800 fő befogadására alkalmas rendezvényterem épült, amely koncertek, konferenciák, vásárok helyszíne is lehet. Több korszerű oktatóteremmel bővült a ház, és fogadóhelyiségek állnak rendelkezésre a művészeti csoportok számára. A központ területe szintráépítéssel 6100-ról 7300 négyzetméterre bővült.

Az épületben egy 60 fős, 3D-s vetítővel felszerelt Agóra-mozit alakítottak ki, ahol a nyitó héten öt sikerfilmmel várják a közönséget. (MTI)