Forradalmi Forgatag a Hadtörténeti Múzeumban
Hosszabbított nyitva tartással, múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásokkal, hagyományőrző programokkal és fegyverbemutatókkal várja a látogatókat a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1848/49-es szabadságharcra emlékező egyhetes programsorozata, a Forradalmi Forgatag.
A múzeum hosszabbított nyitva tartással, az iskolás és óvodás csoportok számára szervezett többféle múzeumpedagógiai foglalkozással emlékezik a csaknem 170 évvel ezelőtt történt jeles eseményekre. A foglalkozások keretében a résztvevők testközelből ismerkedhetnek meg a kor csatáival, fegyvereivel és egyenruháival – közölte az intézmény.
A Hadtörténeti Múzeum két kiállítása is szorosan illeszkedik a március 15-i megemlékezések sorába: a Jelszavaink valának című kiállítás a szabadságharc kiemelkedő alakjait és eseményeit mutatja be, bepillantást nyújtva a harcoló katonák életébe is. A március 3-án megnyílt A magyar kard című időszaki tárlat pedig a kard történelmi fejlődését követi nyomon a honfoglalástól egészen napjainkig, miközben olyan jeles személyiségek szablyáit is meg lehet tekinteni, mint Széchenyi István. A kiállításra érkező gyermekek foglalkoztató füzet segítségével fedezhetik fel a kardok világát.
Március 14-én és 15-én további változatos programok, így fegyverbemutatók, kézműves foglalkozások, ékszerkészítés és vásári finomságok is várják a családokat és egyéni látogatókat.
A március 15-én, vasárnap érkező vendégek egyenesen egy honvéd táborba csöppenhetnek, ahol huszárok, tüzérek és gyalogosok mutatják meg, hogyan is harcoltak elődeink a szabadságharc idején. A múzeum Díszudvarán hagyományőrző népi ügyességi játékokkal készülnek a szervezők, emellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái és zenészei közreműködésével 14 órától táncházat tartanak – olvasható a Hadtörténeti Múzeum közleményében.
Ugyancsak vasárnap A magyar kard című kiállításhoz kapcsolódva, a látogatók bepillantást nyerhetnek egy kovácsműhely titkaiba is, miközben a vívás művészetét a Magyar Szablyavívó Iskola mesterei és növendékei mutatják be, kitérve a kardvívás technikáira és különböző fortélyaira.
A Forradalmi Forgatagról további információ a Hadtörténeti Múzeum honlapján (www.militaria.hu) olvasható.
MTI