Könyvfesztivál: Joze Hradil szlovén műfordító saját regénnyel mutatkozik be

josehradilA szlovén-magyar irodalmi kapcsolatok “nagykövete”, Joze Hradil műfordító, szótárszerkesztő Képek – arc nélkül címmel megírta népes családja krónikáját. A kötetet szombaton mutatják be a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Joze Hradil elmondta az MTI-nek, hogy a mozaikokból összerakott családregény három évi munka után tavaly jelent a Muravidék központjában, Muraszombatban, a magyar határtól 6 kilométerre, ahol született és ma is él. A családtörténetet, amelyben az események magyar és szlovén szálon futnak, végül szlovénül írta. Ugyan az első magyar-szlovén szótárhoz 90 ezer szócikket gyűjtött és számos magyar könyvet, verset, színdarabot ültetett át szlovén nyelvre, a legjobban az anyanyelvén tudja kifejezni magát – jegyezte meg.

Muraszombat a 20.században hol az Osztrák-Magyar Monarchiához, hol a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, hol Magyarországhoz, hol Jugoszláviához tartozott. Hradil egy évszázad mozaikos történetét mutatja be a 19. század végétől a két világháborún át napjainkig nagy családja szétszóródott tagjain keresztül, emlékképek és valóságos fényképek segítségével.

A krónika Kanadában végződik Gizivel, aki 1956-ban oda menekült és ott is élt haláláig, 101 éves koráig, de rendszeresen fölkereste rokonait, így a Muraszombatban élő Joze Hradilt is. A családregény címét, a Képek – arc nélkült is Gizi sugallta azzal, hogy utolsó hónapjaiban ült a foteljében és a családi fotókból kivágta azoknak az arcát, akik meghaltak.

A bánáti Egresen született édesapa története az 1890-es évektől végig húzódik a könyvön. Az apa a monarchiában született, a debreceni árvaházban nevelkedett, 8 évig volt katona az I. világháborúban, majd az Egyesült Államokba akart emigrálni. Fiuméban fölszállt egy nagy hajóra, hajóinas lett és neki kellett föltakarítania a tengeri hullámzás okozta minden rosszullét nyomát. Elkeseredésében bedobta kofferét a tengerbe, majd utána ugrott, de a halászok kimentették. Muraszombatban volt a szerelme, oda ment, házasságot kötött, megtanult szlovénül, újságot szerkesztett és az egykori Jugoszláviában halt meg 1969-ben – idézte fel az író.

Hradil akkor tanult meg magyarul, amikor 1941-ben a Horthy-rendszer hadserege megszállta a Muravidéket és magyar tanítónők érkeztek az elemi iskolába. Később a ljubljanai egyetemen szerzett diplomát angol-szlavisztika szakon és amikor szabad volt az utazás Magyarországra is, gyakran jött látogatni a rokonságot. Beiratkozott magyart tanulni a debreceni nyári egyetemre, majd ösztöndíjat kapott az ELTÉ-n. Az Ómagyar Mária-siralomtól Jókai Móron, Gárdonyi Gézán, Déry Tiboron, Tamási Áronon, Örkény Istvánon át Szakonyi Károlyig, Moldova Györgyig és Csurka Istvánig fordította magyar írók műveit és adta ki a Pomurska zalozba kiadónál, amelynek főszerkesztője volt.

A prózai művek után napvilágot látott A 20. század magyar lírája című kötet, amelyben – többek között Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Illyés, Radnóti, Pilinszky, Weöres, Tandori és Csoóri versei – 73 költemény szerepelt. Szabó Magda, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter, Dragomán György egy-egy műve ugyancsak Hradil fordításában jelent meg szlovénul.

Joze Hradil ismét fordít, Márai Sándor regényét, az Eszter hagyatékát ülteti át szlovénra. Korábban a Gyertyák csonkig égnek és a Vendégjáték Bolzanóban jelent meg. A műfordító 2008 márciusában a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszeletbeli tagja lett.

A családi krónikát Körtvélyessy Éva fordította magyarra és az Európa Kiadó gondozta.