Díszítsd Te is a Szigetet!
Már meglévő vagy most megálmodott, látványos installációk beküldésére írt ki pályázatot a Sziget Fesztiválköztársaság „látványügyi minisztériuma”, s a legjobbak ott díszlenek majd Európa legizgalmasabb kultúrkavalkádjának különböző pontjain. Egy másik – szintén most kiírt – pályázat szerint alkotók és csoportok állthatják ki a Sziget művésztelepén műveiket. A pályázatok részleteit a www.sziget.hu oldalon olvashatják az érdeklődők.
Érdemes lesz idén kinézni a Szigetre – ezt, egy órára, akár egy ezresért is megtehetjük majd –, hisz soha nem látott látványosságokat ígérnek a szervezők. Az új programhelyszínek, vizuális elemek, meghökkentő installációk, na meg a már korábban bejelentett, Color Party vagy a fény-, és pirotechnikai varázslatot ígérő End Show már önmagában ok a kíváncsiságra.
A szervezők ezúttal két pályázatot is közzétettek. Az egyikre vállalkozó kedvű alkotók, illetve alkotói csoportok, dizájnerek, képzőművészek, fényszobrászok és labirintustervezők szabadtéri, izgalmas már meglévő vagy megvalósítható installációit, ötleteit várják, minden olyan látványosságot, mely időjárás-, és fesztiválálló, nem baleset-, és környzetveszélyes, viszont illik a Sziget Fesztiválköztársaság szellemiségéhez – azaz „lehet bármi”. Ebben a pályázatban a „látványügyi minisztérium” 5 millió forintos keretet különít el a pályaművek megvalósítására illetve kihelyezésére. A legjobbak feltűnnek majd a Sziget különböző terein, a szervezők által már megálmodott látványosságokat szaporítva.
A másik pályázatban művészeti alkotásokat várnak, melyek közül a legjobbak alkotóinak lehetőséget kínálnak, hogy azokat kiállítsák a Sziget Fesztiválköztársaság művésztelepén.
Mindkét pályázat részleteiről a www.sziget.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.
Ez is érdekelhet

Új, nagyobb helyszínen tartják a szegedi Déja Vu fesztivált

A Chainsmokers is ott lesz a Szigeten

Befejeződtek a XIX. Jász Világtalálkozó előkészületei Jászberényben

Mától Hangfoglalás

Könyvfesztivál: Belgrádi író bemutatkozó könyve a mustrán

Virágültetésére invitálják a budapestieket a Városligetbe

Román kortárs darab ősbemutatója Szegeden

Jót tett a változás a Szigetnek

Koncertek 2014-ben: Robbie Williams, Peter Gabriel, Deep Purple

Magyarországi és kárpátaljai társulatok az erdélyi Sorompók Nélkül fesztiválon

Könyvfesztivál: Zsöllyerablét - 50 év színházban

Növények napja szombaton

Ma kezdődik a Budapest Táncfesztivál

B.my.Lake: Legjobb Új Fesztivál !
