Két kocsonyaünnep is lehet idén Miskolcon
Akár két kocsonyaünnep is lehet idén Miskolcon: a város önkormányzati cégei most először, a rendezvény ötletadói pedig tizennegyedik alkalommal tartanának rendezvényt a tél gasztronómiai jellegzetessége tiszteletére.
Koczák Szilvia, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón közölte: miskolci kocsonyafarsang elnevezéssel tartanak rendezvényt, ám azt a városi önkormányzat idegenforgalommal, turisztikával, kulturális rendezvényekkel foglalkozó társaságai közreműködésével szervezik.
A kocsonyafarsang február 20-án kezdődik és február 23-is tart Miskolc belvárosában.
Rózsa Edit, a miskolci kocsonyafesztivál ötletgazdája korábban arról beszélt, hogy többször is kértek területfoglalási engedélyt a polgármesteri hivataltól azért, hogy ismét megtarthassák a rendezvényt, amelynek programja már össze is állt.
Az engedélyt még nem kapták meg, ugyanakkor bíznak abban, hogy megrendezhetik a fesztivált március 7-e és március 9-e között. Az ötletgazda hozzátette, az lenne a kívánatos, ha csak egy ilyen téli-gasztronómai program lenne Miskolcon. (MTI)
Ez is érdekelhet

A Sziget lett 2014 legjobb európai fesztiválja

London Grammar helyett Clean Bandit jön a Szigetre

Liquid Limbs: visszatért a kilencvenes évek népszerű house csapata

24 órás OpenAir Radio a Volton, a Soundon, a Szigeten
Március közepén nyílik meg a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont

Emlékgyűjtő akciót hirdetett a húszéves Óbudai Danubia Zenekar

Meghosszabbodik a balatoni szezon

Gasztronómiai fesztiválközpont épül Békéscsabán

Moszkvában népszerűsítették a Szigetet

Elfogytak a bérletek a MasterCard® Balaton Soundra

A Leányvásárral kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja

Weöres Sándor életműve a Debreceni Költészeti Fesztiválon

Tíznapos fesztivállal köszöntik Szeged Napját

Újraéled a PeCsa!
