Weöres Sándor életműve a Debreceni Költészeti Fesztiválon
A száz éve született Weöres Sándor életműve áll a szerdán induló, zenével és tánccal tarkított XI. Debreceni Költészeti Fesztivál háromnapos programsorozatának középpontjában.
A költészet napja, április 11. Debrecenben azért is különleges, mert egybeesik a város napjával. A programok évről évre harmóniában vannak egymással – emelte ki Somogyi Béla alpolgármester a fesztivál hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján.
Felhívta a figyelmet az idei Weöres-centenáriumra, ami keretbe foglalja a péntekig tartó költészeti fesztivál eseményeit. Idén a Csokonai Színház és a Méliusz Központ mellett a város több iskolája is bekapcsolódik a programba szavalóversenyekkel vagy előadásokkal.
Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. igazgatója elmondta: a több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező, a kortárs műveket is felkaroló költészeti fesztivál tánccal, zenével és képzőművészettel gazdagodott az évek folyamán.
Szerda délelőtt a Kölcsey Központban óvodásoknak szóló zenés irodalmi műsorral emlékeznek Weöres Sándorra, csütörtökön az Apolló moziban a költő Psyché című verses regénye alapján készült filmet vetítik, majd beszélgetnek róla Cserhalmi György színművésszel. Péntek este Czeizel Endre genetikus tart előadást a Kölcsey Központban a költőgéniuszról, amelyet egy programzáró koncert követ.
Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Központ igazgatója elmondta, hogy könyvtárhálózatukban Debrecen-szerte rendeznek szavaló-előadásokat, versmondóversenyeket és Weöres Sándor életét bemutató programokat.
A háromnapos fesztivál része lesz még az Acoustic Gallery koncertje magyar költők megzenésített verseivel, valamint a Kalkulációk című kerekasztal-beszélgetés a Balla Zsófia-Báthori Csaba költőházaspárral. (MTI)
Ez is érdekelhet

Az indie rock egyik zászlóshajója is fellép az idei Szigeten

A Linkin Parkkal nyit a jubileumi VOLT

Sziget: Muzsikás és Quimby a nulladik napon

Parkoló Parádé a Hungexpón

Elsőfilmes animációs alkotók munkáit várják a Primanima szervezői

A szigetesek megvédték a szigetet

A cseh filmtermés színe-java is szerepel a Titanic Filmfesztiválon

Mózes Egyiptomban - Rossini operája a Zsidó Nyári Fesztiválon

Egy gigantikus hajó lesz a díszlet a Dóm téren

Húszezer látogató a Pálinkafesztiválon

Kutatók éjszakája: Mozart-szonáta kéziratának egy töredékét fedezték fel az OSZK-ban

Koncertdömping a két ünnep között, szilveszterkor és újévkor

Megnyílt a 22. Budavári Borfesztivál

Rövidfilmes versenyt rendeznek Veszprémben
