Hrabal-ünnep a 7. Ördögkatlan Fesztiválon

A készülő programsorozat szeretné minél jobban bemutatni a halhatatlan írói életművet, ugyanakkor felmutatni a hrabali univerzum emberi léptékű, azaz élhető, elérhető és megélhető szépségét.

2014-ben ünnepelné 100. születésnapját az élet- és emberszeretetéről, szárnyaló képzeletéről és szatirikus humoráról híres nagy cseh mesélő, Bohumil Hrabal. De nem is feltétlenül a centenárium, vagy az a tény indokolja Hrabal „virtuális díszvendégségét” a 7. Ördögkatlan Fesztiválon, hogy ő a főszervezők egyik közös kedvenc írója. Díszvendéggé csak az válhat, akinek a személyisége és munkássága azt képviseli, aminek a megteremtésért a fesztivál is igyekszik: minőséget, találkozást, emberi léptéket, egymás felé fordulást, szeretetet.

Több mint negyvenezer látogatóra számítanak a szervezők az idei Ördögkatlan Fesztiválon, amelynek augusztus 5. és 9. között hetedik alkalommal ad otthont a dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend. Tavaly 1100, idén eddig 1300 bérlet kelt el elővételben, s arra számítanak, hogy a látogatók száma 40-45 ezer között lesz.

A Nagyharsány mellett található „ördögszántotta hegy” legendájáról elnevezett és középpontjába a „művészi és emberi minőség tiszteletét” állító fesztivál több mint 400 programmal, azon belül 150 koncerttel, 100 családi rendezvénnyel, 80 színházi előadással, 30 kiállítással, 20 irodalmi eseménnyel és 15 filmvetítéssel is várja a látogatókat.

Az idei díszvendég a budapesti Katona József Színház, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Lajkó Félix hegedűművész, valamint Lengyelország lesz, utóbbit zenekarok, lengyel szerzők darabjaiból készült produkciókkal érkező színművészek képviselik.

Az összművészeti fesztivált immár hagyományosan a Quimby zenekar koncertje nyitja meg és a Kiscsillag zárja, de rajtuk kívül olyan neves együttesek is színpadra lépnek, mint a Csík Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, az Alma együttes vagy a francia Wombo Orchestra.

Beck Zoltán zenész, irodalmár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közönség hallhatja zenekarát, a 30Y-t, a fivérével, Zazával alkotott Bezzegakurvabeckek nevő duót is, a Rájátszás nevű program keretében pedig költemények és dalok átiratait adják elő.

Göttinger Pál rendező arról szólt, hogy a nagyharsányi Hrabal-vurstlin regényhőseinek megidézésével, nonstop felolvasással, kéményről kiabálással, gigantikus Hrabal-portré festésével emlékeznek a 100 évvel ezelőtt született cseh íróra. Hozzátette, hogy augusztus 7-én az öt évvel ezelőtt elhunyt Cseh Tamás előtt tisztelegnek: a nagyharsányi focipályán egy dalt szeretnének tanítani, majd elénekeltetni a közönséggel az énekes-dalszerző emlékére.

Köles Ferenc színművész elárulta, hogy Faluturisták címmel ezúttal is lesz rendhagyó, bohózatba illő idegenvezetés színészek közreműködésével, akik idén Kisharsány nevezetességeit mutatják meg „izgalmas helytörténeti performansz” keretében.

P. Müller Péter színháztörténész azt emelte ki, hogy a Pécsi Bölcsészudvarban sorra kerülő rendezvények témája a kisebbségi lét és egyebek mellett a Shakespeare-évforduló lesz, a fesztiválozók koncerteken, beszélgetéseken, filmvetítésen vehetnek részt és megismerkedhetnek a reneszánsz konyhával is.

Az Ördögkatlan részletes programja a www.ordogkatlan.hu internetes oldalon található.

mti