Gasztrofesztivál lesz pálinkakóstolással a hét végén Göncön

Hamisítatlan betyáros vendégszeretet várja azokat a látogatókat, akik szeptember 6. és 8. között ellátogatnak a Pálinkás Gönczi Gasztrofesztiválra.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen a résztvevők megkóstolhatják az eredeti technológiával készített gönci barackpálinkát, emellett együtt mulathatnak többek között Török Ádámmal és a Minivel, Szűcs Judittal, Balázs Fecóval, Demjén Ferenccel.
A három napon át tartó, ingyenes rendezvényen lovas programok, koncertek, játszóház várja a gyermekeket, a felnőttek pedig „megversenyeztethetik” saját főzésű pálinkájukat, sőt kicsik és nagyok benevezhetnek a barackos főzőversenyre.
A gönciek egyéb kuriózummal is készülnek. A rendezvényen ugyanis az érdeklődők megízlelhetik az OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás) látványkonyhájának különleges fogásait és megismerhetik a borvidékek különlegességeit is.
Göncön csaknem kétezren élnek, a település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 65 kilométerre északkeletre található. Ez az ország egyik legészakibb, városi rangú települése, a szlovák határtól nem messze.
Hajdan a város fontos szerepet töltött be a tokaji borok kereskedelemében, ezt bizonyítja, hogy a 2,5 akós, 160 iccés, vagyis 136,6 literes gönci hordó mértékegységgé is vált. Gönc vidékének jellegzetes pálinkája a kajszibarackból készülő ital. A Pálinkás Gönczi Gasztrofesztivál az OMÉK 2013 Roadshow hatodik, egyben utolsó állomása. (MTI)