Két héten belül másodszor is kocsonyaünnepet tartanak Miskolcon
Két héten belül másodszor is kocsonyaünnepet tartanak Miskolcon: március 7-én kezdődik a hagyományos, immár 14. alkalommal megrendezett kocsonyafesztivál, amelynek díszvendége idén Ukrajna és Szikszó lesz.
Alig ért véget a városi önkormányzat turisztikai cégei által első alkalommal megrendezett kocsonyafarsang, ismét kocsonyaünnepre várják Miskolcon az érdeklődőket.
Rózsa Edit, a kocsonyafesztivál ötletgazdája keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: bár új időpontban és egy új, miskolctapolcai helyszínen, de megtartják a hagyományos gasztronómiai-kulturális rendezvényt. Mint rámutatott, a Miskolci Kocsonyafesztivál civil, nonprofit, nagy hagyományokkal rendelkező, politikamentes rendezvény, amely most is arra törekszik, hogy megőrizze tizenhárom év alatt felépített erényeit.
Emlékeztetett arra, hogy a fesztivál ma már a legnagyobb turisztikai vonzerőt jelenti Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az elmúlt évben 200 ezer bel- és külföldi látogatót fogadott. Korábban Finnország, Románia, Szlovákia volt a külföldi díszvendég, az idén Ukrajnát várják. A hazai díszvendég pedig a Miskolchoz közeli Szikszó városa lesz.
Rózsa Edit a háromnapos fesztivál programjáról szólva elmondta: számos kulturális, könnyű- és népzenei esemény várja a látogatókat. Koncertet ad mások mellett Bródy János és a hagyományos máramarosi ruszin zenét játszó Técsői Banda, valamint a Carmina Buranára készült koreográfiával fellép Kocsis Andrea és Lukács Ádám balettművész.
A miskolci kocsonyát először a 18. században említették egy miskolci periratban, eleinte főleg halból és szárnyasból készült, később sertéshús lett az alapja. Ma számtalan formában és ízesítéssel készítik, sőt, létezik vegetáriánus kocsonya is. (MTI)
Ez is érdekelhet

Nyitott pincék várják a látogatókat a Balaton-felvidéki Nivegy-völgyben pünkösdkor

Belvárosi Sörfesztivál

Halfőző Fesztivál Baján

A hét végén rendezik meg az első Budai Levesfesztivált

Pálinka- és bajuszmustra lesz a hétvégén Miskolcon

Kilencven pincészet borai a Kékfrankos Most! kóstolón

Bor, mámor... Bénye

VIII. Szigligeti Süllőfesztivál

Jövő héten XV. Noszvaji Pince-napok és Kemencében Készített Ételek Napja

Több mint százféle sörrel nyit az első magyar Oktoberfest

Falusi íz-lelő napok: főszerep jut a kapirgálós csirkének

Szegedi borfesztivál – idén már tizenegy napon keresztül

Megnyílt a debreceni Zamat pálinka- és pároskolbász-fesztivál

Borszerda esték a Magyar Nemzeti Galériában
