Füredi Tavaszi Fesztivál Rodin-nel

A március 14.-17. között zajló fesztivál ezúttal is színes, több műfajt felvonultató rendezvénysorozatot kínál, Rodin kiállítása, a Csík zenekar illetve Ferenczi György koncertje valamint a Kisfaludy Színház előadásai mellett minden napra jutnak családi programok is.
március 14.-17.
Francia klasszikus, magyar forradalmár költő, blues, népzene és színházi előadások. Szellemiség és játékos könnyedség együtt. Négynapos fesztivállal ünnepli meg március 15-ét és a tavasz beköszöntét a város. Igazi kuriózumként megnyílik Rodin kiállítása, koncertet ad a Csík zenekar valamint Ferenczi György. Ismét megelevenedik a reformkori városrész, lesz irodalom a szokásosnál lazábban, gyerekprogramok, némi agykutatás és rendhagyó séta indul magával Jókai Mórral és Laborfalvi Rózával, az esti megemlékező ünnepséget pedig egy hangulatos fáklyás felvonulás vezeti fel. Neves színészek lépnek majd fel, itt lesz Blaskó Péter, Oroszlán Szonja, Szalma Tamás, Trokán Anna, és minden napra jut egy-egy színházi előadás is.
A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz Auguste Rodin tárlata, a Szépművészeti Múzeumtól érkező alkotások most először lesznek láthatók együtt a fővárosi galérián kívül. A Rodin kiállítás teljes anyaga megtalálható a Balatonfüred nevű okostelefon alkalmazásban, amely egyrészt invitál a kiállítás megtekintésére másrészt a galériában tartalmas információkkal egészíti ki a látottakat .
A fesztivál záró napján a gyerekeknek újra kinyit a Mesekastély, délután pedig a füredi Sforzato Rézfúvós Kvartett koncertezik stílusosan a barokktól a jazzig több zenei műfajban kalandozva.
RÉSZLETES PROGRAM
Március 14. csütörtök
19.00 Ferenczi György: Petőfi – megzenésített versek
Helyszín: Anna Grand Hotel
Március 15. péntek
9.30 Ünnepi istentisztelet a református Fehér templomban
11.00 Ünnepi Nyitány a Kisfaludy színpadon és Pilvax Irodalmi Kávéház a Vaszary Villában
11.15 Lóczy Diákszínpad műsora a Kisfaludy színpadon
12.30 Pörköltészet – a Kisfaludy Színház irodalmi produkciója a Balaton étteremben
13.00 Vetélkedők, kézműves foglalkozások a Kisfaludy színpadnál
15.00 Reformkori séta Laborfalvi Rózával és Jókai Mórral
16.00 Paprika Jancsi Bábszínháza a Kisfaludy színpadon
17.00 Besenczi Árpád: A helység kalapácsa Helyszín: Anna Grand Hotel
18.00 Fáklyás felvonulás Anna Grand Hoteltől a Széchenyi szoborig
18:30 Koszorúzással egybekötött megemlékezés a Széchenyi-szobornál. Ünnepi beszédet mond: Hammerstein Judit az EMMI szakállamtitkára.
Március 16. szombat
10.00 Pilvax Irodalmi Kávéház a Vaszary Villában
11.00 Gál Tamás: A nagyidai cigányok Helyszín: Kisfaludy színpad
14:00 Faültetés a Nobel-díjasok ligetében az Agykutatás hete alkalmából. Beszélgetés az agyról a Városi Múzeumban.
16.00 Balatonfüred Néptánc Együttes műsora a Kisfaludy Színpadon Művészeti vezető: Bácsi Gabriella
17.00 „Tavaszi nyitány” – Rodin kiállítás megnyitója a Vaszary Villában
19.00 Csík zenekar koncertje az Anna Grand Hotel dísztermében
Március 17. vasárnap
11.00 Pilvax Irodalmi Kávéház a Vaszary Villában
16.00 Mesekastély – gyermekelőadás Helyszín: Kisfaludy Színpad
17.00 Sforzato koncert a Kisfaludy Színpadon
balatonfured.hu