Föld napja: Több mint 60 ezren szedtek szemetet országszerte
Több mint 60 ezren vettek részt a Magyar Közút Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért elnevezésű országos szemétgyűjtési akciójában a Föld napja alkalmából hétfőn.
Az ország mintegy ezer kijelölt helyszínén közintézmények, civil szervezetek, iskolák dolgozói, tanulói és a közútkezelő önkéntesei – az előzetes becslések alapján – legalább 10-12 ezer köbméternyi szeméttől szabadították meg a közutak közvetlen környezetét.
A több mint 60 ezer önkéntes közel egy időben gyűjtötte a szemetet országszerte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett mintegy 30 ezer kilométeres közúthálózat mellett. A legtöbb aktivista ezúttal Pest, Komárom-Esztergom és Vas megyékben tevékenykedett – közölte a közútkezelő társaság hétfőn az MTI-vel.
A szervezet nemcsak az összegyűjtött hulladék elszállításáról gondoskodott, hanem a hulladékgyűjtéshez szükséges láthatósági mellényt, védőkesztyűt és a szemeteszsákot is biztosította a csatlakozók számára.
Az eddigi 9 akcióban összesen mintegy 390 ezer önkéntes több mint 60 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte. (MTI)
Ez is érdekelhet

A Sziget űrkiképző bázisának lakói túl vannak az első vizsgálatokon

Csendesülős Lovasi koncerttel ünnepel a Fishing on Orfű

Ünnepi Könyvhét: hármas könyvünnep Salgótarjánban

Francia évad a Pinceszínházban

Múzeumok éjszakája: ismét Szegeden a doberdói fa

Két kocsonyaünnep is lehet idén Miskolcon

Növények napja szombaton

Féláron az állatexpóra!

Az indie rock egyik zászlóshajója is fellép az idei Szigeten

Kétszáz sörkülönlegesség a III. Budavári Sörfesztiválon

Könyvfesztivál: Megjelent Léner Péter könyve a József Attila Színházról

Kortárs ír filmek a Titanic Filmfesztivál Zöld szigetén

Kutatók éjszakája: idén először mutatkozik be az Országos Vérellátó Szolgálat

Ünnepi Könyvhét: Weöres 100 - Jékely Zoltánról is megemlékezik a Holnap Kiadó
