Fezen: Kerry King, a Mastodon, az Apocalyptica és az Epica is érkezik
A 2025-ös Fezen Fesztiválra érkezik a Slayer-alapító Kerry King friss szóló projektjével, a Grammy-díjjal is elismert kultikus Mastodon, valamint a szimfonikus metal két megkerülhetetlen zenekara, az Apocalyptica és az Epica.
A szervezők tájékoztatása szerint a Slayer-gitáros, Kerry King olyan zenésztársakkal érkezik, mint Mark Osegueda énekes a Death Angelből, Phil Demmel korábbi Vio-lance és Machine Head gitáros, a Hellyeah basszusgitárosa, Kyle Sanders, illetve a Slayer és a Testament dobosa, Paul Bostaph.
Az amerikai progresszív, stoner metalt játszó Mastodon nyolc stúdióalbummal, több mint húsz évvel, Grammy-díjjal és más elismerésekkel a háta mögött érkezik majd Székesfehérvárra, ahol nyolc év után találkozhat velük a magyar közönség.
A komolyzenéből érkező finn metal alakulat, az Apocalyptica idén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megjelent új Metallica feldolgozásalbuma, az Apocalyptica Plays Metallica vol. 2. A csellisták a fehérvári fesztiválon is bizonyára eljátsszák az album dalait.
Szintén a szimfonikus metal vonalat képviseli a holland Epica, amely 2022 után lép fel ismét Székesfehérváron.
A 2025-ös Fezen Fesztivált július 30. és augusztus 2. között rendezik meg.
MTI
Fotó: Apocalyptica Facebook
Ez is érdekelhet

Te Deum és Csellóverseny - Miskolcon kezdődik az Operafesztivál

Deja Vu: Pop-rock nosztalgia-fesztivál másodszor

Depeche Mode, Iron Maiden a VOLT-on

B.my.Lake az elektronikus zene rajongóinak

Európa Kiadó-koncertek decemberben

Február végén a Művészetek Palotájában zárul a Lajkó Félix maraton

Pécsi Zeneszüret: kiviszik a klasszikus zenét az utcára

Szigetközi Friss Fesztivál a sokszínűség jegyében

Dupla Solaris-koncert szombaton a Müpában

Dürer Tavaszi Fesztivál: Alvin és a Mókusok

Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál

Nyaralj Rita Ora-val az EFOTT-on

A 2013-as év legjobb brit bluesgitárosa a Gastroblueson

Erősen kezdi már a nulladik napot is a Sound
