Dürer Tavaszi Fesztivál: Alvin és a Mókusok
1993-ban alakult meg Nyíregyházán az Alvin és a Mókusok. A Jézusnak volt-e szakálla és a Jópofa nótái is egyszerre voltak punkosan felelőtlenek és provokatívak, de témaválasztásukat és a mondandójukat tekintve őszinték, aktuálisak és korántsem annyira együgyűek, mint ahogy azt egy felületes hallgató gondolná. A zenekar március 14-én mutatja be új lemezét Budapesten.
Persze a banda munkásságát saját bevallásuk szerint sem érdemes túldimenzionálni: Alvinék célja mindig az volt, hogy egyszerűen zenéljenek, ahogy nekik tetszik, és mindig azokról a dolgokról énekeljenek, ami éppen foglalkoztatja őket. Talán éppen ez a titka annak, hogy 20 évvel később is tömegek előtt játszanak, és a régről megmaradt korosabb rajongók mellett középiskolások újabb és újabb generációja nőtt már fel az átlagban kétévente megjelenő albumokon. Mert amellett, hogy a zenekar műfaját, stílusát tekintve nem távolodott el a kezdetektől, a dalok témája együtt változott, fejlődött a tagokkal: a legfrissebb, Aludj csak című dal például a főhős talán valaha írt, legszemélyesebb műve. A banda máig tartó népszerűségét az is jelzi, hogy a dalhoz készült videót három nap alatt több mint 18 ezren tekintették meg a Youtube-on.
A dal a tavaly ősszel megjelent, Bátorság, nyújtott kéz című albumon szerepel, melynek készítésekor az volt a cél, hogy egy olyan lemez készüljön, amin egyszerre ötvöződik a modern hangzás a régi stílussal. Az új dobos, Szirota Márió érkezésével ezt maradéktalanul sikerült is megvalósítani. A minőségi megszólalásról – az Alvin Records stúdió mellett – a SuperSize Recording gondoskodott, így kétségtelenül a legjobb hangzású Alvin-lemezt vehetik kézbe a rajongók.
Bátorság, nyújtott kéz lemezbemutató a magyar punkológiai intézet ajánlásával!
2013. március 14.,
Budapest, Dürer Kert
Alvin és a Mókusok