Fesztivál a lelki egészség megőrzéséért
Az alternatív táplálkozásról és gyógyászatról szóló előadások mellett új mozgás- és légzésterápiák bemutatása is szerepel a Harmónia Átriumpatika elnevezésű fesztiválon, amelyet szeptember 1-jén rendeznek meg Budapesten.
Az egészség és a lelki harmónia megőrzése a központi témája az egész napos fesztiválnak, amelyen a huszonnégy kiállító mellett pódiumbeszélgetések színesítik az eseményt. Müller Péter író például új meditációs technikával ismerteti meg az érdeklődőket, Varga László pedig többek között a pulzáló mágneses terek hatásáról tart előadást.
Cser Zoltán, a Buddhista Főiskola ügyvivője a test, a lélek és a szellem elemeinek harmonizálásáról beszél és szó lesz a mozgásszervi betegségek alternatív kezelési lehetőségeiről is. Emellett ingyenes mozgásszervi és relaxációs tréningen és jógán is részt vehetnek az érdeklődők, de megkóstolhatnak például méregtelenítéshez szükséges kiegészítőket is az Ybl-palotában tartandó rendezvényen.
„A fesztiválra látogatók minden olyan dolgot kipróbálhatnak, amely ahhoz szükséges, hogy egészséges és harmonikus életet éljenek” – mondta Sárosi Mona, a rendezvény szervezője, hozzátéve, hogy napjainkban a rengeteg termék és szolgáltatás között nagyon nehéz eligazodni és kiválasztani azokat, amelyek valóban természetesek és egészségesek.
Sárosi Mona hangsúlyozta: a fesztiválon az érdeklődők bevizsgált, minősített termékekkel és hiteles szolgáltatásokkal, valamint módszerekkel találkozhatnak. (MTI)
Ez is érdekelhet

XIX. Ezoterikus Karácsonyi Fesztivál

Futballfesztivál a Millenárison

Zsonglőrtalálkozó a Millenárison

Szeged ad otthont a Sárkányhajó VB-nek

Nemzetközi harcászati és military fesztivál Izsák mellett

Tekerj a „Hegyre”!

Nemzetközi nagymesterek a zalakarosi sakkfesztiválon

Holnap: Hírös Vágta

Túrák és sportprogramok a World Walking Day keretében országszerte

Intersport Ifjúsági Futballfesztivál Kaposváron

Garri Kaszparov lesz a Polgár Sakkfesztivál díszvendége

Virágzás-havi forgatag - játékos foglalkozások Felsőtárkányban

XV. Bogácsi Fürdőfesztivál

Tájékozódási lovasverseny Gödön
