Peter Brook Varázsfuvolája a MÜPÁ-ban
Különleges produkciót, Peter Brook neves rendező Egy varázsfuvola című rendezését láthatja pénteken és szombaton a közönség a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában.
A Mozart Varázsfuvolája alapján készült előadásban nem zenekar, hanem Rémi Atasay zongorán szólaltatja meg a zene Franck Krawczyk által készített átiratát.
Brook elhagyta a műből a mellékszereplőket, csak a legfontosabb figuráknak jut szerep: Paminának és Taminónak, Papagenónak és Papagénának, az Éj Királynőjének, Sarastrónak és Monostatosnak. Dima Bawab, Malia Bendi-Merad, Leila Benhamza, Anne-Emmanuelle Davy, Thomas Dolie, Antonio Figueroa, Virgile Frannais, Betsabee Haas, Alex Mansoori, Roger Padulles, Vincent Pavesi és Abdou Ouologuem felváltva játssza a darabot. Közülük kerül ki – pótolva a recitativókat – két prózai színész, ők viszik előre a cselekményt.
A vándorló lélek és az egymásra találás útja fogalmazódik meg Mozart operájában, a hagyományos szabadkőműves értelmezés teljesen hiányzik ebből a változatból – mondta az előadásról Peter Brook.
A Brook-féle Varázsfuvola-adaptációt a párizsi Bouffes du Nordban 2010 végén mutatták be, a rendező ezzel az előadással búcsúzott a teátrumtól. A Théatre Bouffes du Nord-t Peter Brook és a Nemzetközi Színházi Központ számára újították fel 1974-ben, a színház Shakespeare Athéni Timonjával nyílt meg Brook rendezésében. A Gare du Nord közelében álló, egy laktanya helyén épült színház 1876-ban nyílt meg, nézőterén 530 hely volt. 1904-ben Moliere Színházként működött, a világháborúk és a sorozatos gazdátlanság miatt bekövetkezett állagromlás okán 1952-ben bezárták. 1974-ben felújították, ma nemcsak színházi produkcióknak, hanem koncerteknek, zenei kurzusoknak is helyet ad.
mti / mupa.hu
Ez is érdekelhet

Ősbemutatóra készülnek az ELTE együttesei

Dürer Tavaszi Fesztivál: Auf Wiedersehen The Hellfreaks: Gorilla, The Hellfreaks, The Crooked

Ráday Korzó - Fesztivál a Ráday utcában

Europa Cantat és kórusok éjszakája Pécsen

A Művészetek Völgyébe költöztetik a Bánkitó Fesztivált

VIII. BME Egyetemi Napok

Utcafesztivált rendeznek a Bartók Béla út kulturális és szórakoztató helyei

Összművészeti fesztivált rendeznek Szentesen

Deja Vu: Pop-rock nosztalgia-fesztivál másodszor

Közeli rokon a Rock On - Kemény rock napi 500 forintból!

Huszonhat kórus és 48 koncert a XII. Kórusok Éjszakáján

Garázsband Fesztivál a Müpa mélygarázsában

Hegyalja: fejlesztések, újdonságok, nappali programok

A fővárosi fesztiválozókat is csábítja a FESZT!Eger
