Bortriatlon a Badacsonyi borvidéken
Bortriatlont szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület: a badacsonyi borászok három bortúrával, három hónap három hétvégéjére hívják a kalandra vágyókat – közölte az MTI-vel az egyesület elnöke hétfőn.
Part Imre tájékoztatása szerint a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében első alkalommal kerítenek sort a borvidék három meghatározó szőlőfajtájának egy-egy tematikus borhétvége keretében való bemutatására.
A résztvevő pincéknél május 4. és 5. között a Szürkebarát Túrára, június 8. és 9. között a Kéknyelű Virágzásra, július 6. és 7. között pedig a Rizling Vakációra várják a borkedvelő vendégeket.
A három rendezvényen a borospincék mélyén, hamisíthatatlan környezetben, a boros gazdák rejtett kincsei mellett megismerhetik az igazi badacsonyi Szürkebarátot, a Kéknyelűt és az Olaszrizlinget: a pincékben egész hétvégén borkóstolókkal és kulturális, valamint gasztronómiai programokkal várják a látogatókat.
Mindhárom hétvégén közlekedik a Badacsonyi Régiójáró busz is, amely a Badacsonyi Borvidék 10 településén keresztül pincétől-pincéig viszi az utasokat: a buszon hosztesz fogadja és kalauzolja a vendégeket, bemutatva a települések nevezetességeit, az aktuális rendezvényeket és a megállókhoz kapcsolódó szolgáltatók kínálatát.
A részt vevő pincék: Borbély Családi Pincészet, VÁLIBOR, Istvándy Pincészet, Sipos Borház, Badacsonyi Pálinkaház, Németh Pince, Szeremley Borház, Léránt Pince, Imre Borpince, Laposa Birtok, Málik Pince, Sabar Dűlő Borház, Szent György Pince.
További információ a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület weboldalán www.badacsony.com oldalon olvasható.