Állatszeretet fesztivál 2015
Idén is megrendezésre kerül az Állatszeretet Fesztivál, október 1-től 6-ig a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseménysorozat az állatok világnapja köré épül, amit világszerte október 4-én, az állatok védőszentjeként számon tartott Assisi Szent Ferenc napján tartanak.
A hatnapos rendezvény számos látnivalót, ismeretterjesztő és szórakoztató programot rejt magába, amit egyetlen állat- és növénybarát sem hagyhat ki.
Több szervezet és szövetség fog bemutatkozni, amelyek érdekes történetekkel várják a közönséget a fajmegőrzésről, a felelős állattartásról, a természet- és madárvédelemről. Mentett állatokkal is lehet találkozni, az érdeklődők készíthetnek madáretetőt és lesz teleszkópos madármegfigyelés is. Kreatív kézműves stand, ismeretterjesztő foglalkozás, fajáték készítés és játszóház várja a kisebbeket.
Csak két napon, október 3-án és 4-én bonsai növényekben gyönyörködhetnek a látogatók, emellett szakmai tanácsadás és bemutató is várja a bonsai szerelemeseit.
A fenti programokon túl lesz fóka show, elefántiskola, pelikánetetés, koala bemutató és további számos előadás az Állatkert sztárjaival a „Légy ott!” program keretében. A Varázshegy is nyitva lesz a látogatók előtt, ahol „Állatok akcióban” állatbemutatón, 3D mozin, rája etetésen és további színes programon vehetnek részt az érdeklődők.
Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert
A programokról bővebben itt
Forrás: port.hu
Ez is érdekelhet

Adventi programok Óbudán

A világűr titkait bemutató élményprogram nyílt a Babilon Centerben

Szegedi Várjátékok: mesemusical, komédia, operett

Télbúcsúztató Karnevál Szentesen Antal Timivel

Palonai Magyar Bálintra emlékezik a Szigligeti Várfesztivál

Harmincöt magyar fürdőben ünneplik a víz világnapját

Gasztro-, sport- és kulturális Leányfalu Fesztivál sztárfellépőkkel

Félszáz program a szekszárdi mesefesztiválon

Madarak és fák napja a Jókai-kertben

A Föld napja Fesztivál az állatkertben

Itthon vagy!-hétvége: hagyományőrzés és zene Miskolcon

Több mint 80 ország alkotásaiból válogat az idei Cinemira Gyerekfilm Fesztivál

Múzeumok éjszakája - Programok Budapesten

Múzeumok éjszakája: tábortűz és zseblámpás tárlatvezetés Nagykőrösön
