A Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállítása kezdődik pénteken Kaposváron
A Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállítása kezdődik pénteken Kaposváron. A szakma képviselőit és a közönséget egyaránt színes programokkal várják a háromnapos rendezvénynek immár hetedik alkalommal otthont adó Kaposvári Egyetemen – közölték a szervezők.
A Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében csaknem 150 kiállító mutatkozik be a Kaposvári Állattenyésztési Napokon, amelynek érdekessége, hogy az idén már csütörtökön – a nulladik napon – is várják a szakembereket egy sertésfórumra, amit egy országos rendezvénysorozat utolsó állomásaként a somogyi megyeszékhelyen tartanak meg.
A tájékoztatás alapján a rendezvényt pénteken a tervek szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg, majd egy takarmányozási nemzetközi szimpóziummal, gépesítési konferenciával, tenyészállat-bemutatókkal folytatódnak a szakmai programok.
Szombaton a fajtabemutatók és a lótenyésztési és lovas konferencia mellett a vadgazdálkodási és gasztronómiai programoké lesz a főszerep. Az elejtett vadnak tiszteletet adó Hubertus misét vadételfőző bajnokság, trófea- és solymászbemutató, természetfotó kiállítás követi.
A közönségprogramok sorában lesznek továbbá lovas programok, kézművesvásár, pónilovaglás, patkolókovács bemutató és kisállatsimogató. Az egészséges életmódot népszerűsítő Magyar Ízek utcája ezúttal is minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz, csakúgy mint a rendezvény vasárnapi zárónapján a kicsik és nagyok körében egyaránt kedvelt malacfogó verseny. (MTI)
Ez is érdekelhet

Megnyílt az Ipar Napjai 2013 rendezvény a Budapesti Vásárközpontban

Fűszeresek és Kézművesek Vására Füzesgyarmaton

Ötvenszázalékos kedvezmény: vonattal az Utazás Kiállításra és még tovább…

Viseletgyűjtemény-kiállítás és operaelőadás Tokajban

A Construmán lesz idén a lakásvásár

Ipar Napjai szakkiállítás a Hungexpón

Jönnek a kerti törpék!

Ötven termelő a veszprémi ökovásárban

Újra lesz Öko City a tavaszi Construmán

Kézművesek lepik el hét végén a szegedi Belvárosi hidat

Ingyenes családi programok a budai Várban március 15-én

Holnaptól Budapest 3D printing Days

Rendezvénysorozat a háromdimenziós nyomtatás technológiájáról

Szent György-napi sokadalom és kézműves vásár Óbudán
