Nemzetközi portugieser szemle és borkóstoló Pécsen
Nemzetközi szemlét és borkóstolót szerveznek a portugieser népszerűsítésére április 25-én és 26-án Pécsen.
A szervező Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin szerkesztősége arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a pécsi önkormányzat támogatásával második alkalommal sorra kerülő, Portugieser du Monde elnevezésű megmérettetésen 9 ország termelőinek több mint 60 portugieser borát és portugieser alapú házasítását mutatják be.
A mintákat az első napon nemzetközi szakértő zsűri értékeli, a borokból másnap a nagyközönségnek tartanak kóstolót 15 és 20 óra között a Zsolnay Kulturális Negyedben.
A magazin hangsúlyozta, hogy a szemlével a Közép-Európában elterjedt, és a régió „kikerülhetetlen” szőlőjéből készülő friss, gyümölcsös vörösborra szeretnék felhívni a figyelmet, amely ritkán kerül reflektorfénybe az olyan világfajták mellett, mint a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a merlot vagy a pinot noir. Megjegyezték: sok termelő úgy tekint a portugieserre, mint egy újborként eladható primőr termékre, holott a fajta megfelelő gondosság és odafigyelés mellett magas minőségű, különleges borok előállítására is alkalmas. (MTI)
Ez is érdekelhet

Juhfark Fesztivál Somlószőlősön

Május 11-én kóstolhatóak Magyarország csúcsborai

Csipkebogyó fesztivál Szarvaskőn

Kóser bortól a kóser szexig - Fesztivál az erdőbényei kertekben

Mentes Feszt: minden ételallergiás megtalálja a kedvenc ételeit

A világ legjobb barna söre is ott lesz a negyedik Belga Sörfesztiválon

Csaknem száz program a májusi Egerszeg Fesztiválon

Kettős rekordkísérlettel készülnek a Kanizsai Bor- és Dödöllefesztiválra

Kerekdomb Fesztivál és Bormustra lesz a tokaj-hegyaljai Tállyán

Először tartanak Tokaji borárverést

VII. Fonyódi Sörfesztivál

Göcseji Randevú: zalai falvak találkozója a zalaegerszegi skanzenban

Gasztronómiai és szórakoztató programok a tapolcai Tópart fesztiválon

Megnyílt a második Szürkemarha Vigadalom
