Nemzetközi FootGolf tornát rendeznek Kisorosziban
A tavalyi világbajnokság után nemzetközi FootGolf tornát rendeznek a kisoroszi Magyar Golf Clubban jövő hétvégén.
Gelencsér Gábor főszervező a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, Hollandiából, Belgiumból, Olaszországból, Norvégiából, Szlovákiából és Nagy-Britanniából várnak versenyzőket, s várhatóan nagyjából 60-80 játékos méri össze a tudását.
Jövő hét szombaton a 18 szakaszból álló pályán egyszerre kezdik meg a küzdelmet a nevezők, majd másnap már fordított sorrendben haladnak a játékosok, azaz az első nap utáni éllovas rajtol utoljára. A végeredmény a két nap összesítésével alakul ki.
A 2009-ben Hollandiából indult sportágban a magyarok a nemzetközi élmezőnyhöz tartoznak, s ezúttal is jó esélyük van a győzelemre, elsősorban a világbajnok Lengyel Béla révén.
Fehér Csaba, korábbi válogatott futballista, aki a sportág nagyköveteként segíti a footgolf népszerűsítését, elmondta, ez egy kiváló sport, mivel az ember jó levegőn van, jó társasággal, gyönyörű környezetben. Úgy jellemezte a sportágat, hogy az egy kirándulás a labdával.
A játék lényege gyakorlatilag megegyezik a golféval, ám itt futball-labdát kell lábbal a lyukba juttatni, minél kevesebb kísérletből. (MTI)
Ez is érdekelhet

A régió legnagyobb, legkorszerűbb BMX pályája Dunakeszin

Június 2-án rendezik a Margitszigeten az Európa Sport és Egészség Napját

Országos mountain bike verseny és bringafesztivál Csömörön

Gasztro-, sport- és kulturális Leányfalu Fesztivál sztárfellépőkkel

Országos Jógafesztivál az Akvárium Klubban

BringaMánia Balatonkör: az ország legnagyobb vezetett kerékpártúrája

SportPont Fesztivál az egyetemisták sportolásának népszerűsítésére

Ingyenes családi sportfesztivál a Nemzeti Atlétikai Központban

December elején újra nagyszabású természetgyógyász és ezoterikus fesztivál

Autista lány grafikáit mutatja be egy budapesti kiállítás

40. Budapesti Nemzetközi Bridzs Fesztivál

Sportfesztivál az Asia Centerben

Sakkfesztivál a Művészetek Palotájában

Tekerj a „Hegyre”!
